A firityházi tánctábor résztvevői (Gergely József) A Törökkanizsa mellett, a szikes legelő peremén található apró észak-bánáti kis faluban, Firityházán hétfőtől szombatig szólt a zene a Ricze-féle...
Törökkanizsa
A gyanú szerint Damir Terzin 40 éves törökkanizsai lakos konyhakéssel megölte 67 éves magatehetetlen, agyvérzés miatt néhány éve tolókocsiba kényszerült édesapját, Svetislav Terzint, majd gyógyszerrel (maréknyi nyugtatót, Bensedint vett be) öngyilkosságot követett el.
Hivatalosan is megkezdődött a Rábét Magyaroszág határával összekötő közút felújítása. A 302-es számú, IIB rendű állami út 1367 méteres szakaszának felújítását a Magyarország és Szerbia Közúti határátkelő létesítése Kübekháza (Magyarország) és Rábé (Szerbia) térségében elnevezésű közös projektum keretében valósítják meg az Interreg-IPA CBC Magyarország–Szerbia program által szerzett támogatásból, s a munkálatok befejeztével megteremtődnek a feltételek a Rábé és Kübekháza közötti határátkelőhely megnyitására.
Kiváló hangulatban ért véget a hétvégén a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete IV. Kárpát-medencei riporttábora, amelynek keretében ezúttal Törökkanizsa és a községhez tartozó kistelepülések múltjának és jelenének meghatározó momentumait térképezték fel a résztvevők, akik között erdélyi, magyarországi és vajdasági újságírók is voltak, ők ilyen módon szerették volna szélesebb körben is népszerűsíteni, illetve az utókornak is megőrizni azokat az értékeket, amelyek fontos szerepet töltenek be az ott élők mindennapjaiban.
Márciusban a kései, váratlan fagy igencsak megtizedelte a Magyarkanizsán található sárgabarackfák virágait és a kisbarackokat. Akkor a gyümölcstermelők elmondták, a tavalyihoz hasonlóan idén sem vá...
Igen sikeres programokat tudhat maga mögött a firigyházi Zöld Róka Egyesület, amely az elmúlt hónapok során több ízben is izgalmasabbnál izgalmasabb rendezvényekkel igyekezett felhívni az érdeklődők figyelmét a mindennapjainkat leginkább érintő kérdésekre.