Törökkanizsán a Kulturális Zóna galériájában megnyílt Ágoston Lóránt helybeli születésű, Magyarországon élő és dolgozó festőművész önálló kiállítása, amelyet Lenkes László (gitár) és Takács Tibor Faki (klarinét, oboa) nyitott meg. A kiállítás május 20-áig tekinthető meg munkanapokon 8 és 20 óra között.
Lóránt 1995-ben végzett a szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskola rajz–földrajz szakán, és ez évtől tanított a törökkanizsai szakközépiskolában és gimnáziumban. Huszonöt éve folyamatosan tanít, és alkotói tevékenységgel foglalkozik párhuzamosan. Jelenleg Budapesten él és dolgozik. Törökkanizsán huszonnégy esztendő után először állított ki önállóan.
A képzőművész így vall önmagáról:
„Keresem az élet értelmét egy olyan világban, ahol mindennaposak a háborúk, gyilkosságok, összeesküvések. Az emberek közötti kapcsolódási pontokat figyelem. Hogy hogyan viselkedünk egymással. Hogyan alakulnak ki a feszültségek, hogyan oldódnak. A belénk kódolt és a tanult minták okozta feszültségek oldásához gyakran van szükségünk harmadik személyre (pl. Isten, családtag, kutya).
Filozófiámat öntöm úgy vizuális formába, hogy közben tudatosan lemondok sok festői eszközről, azért, hogy csak a lényegre koncentráljak. Képeimen az alakok ezért lesznek síkszerűek, árnyéktalanok, háttérben térhatást csak ritkán és akkor is csak jelzésszerűen alkalmazok. A hangsúly az alakok mozdulatain van, a leegyszerűsített színhasználaton, különböző anyagok kiválasztásán, használatán. Az alakok erős kontúrja az énünket összetartó váz szerepét tölti be. Hogy mik töltik ki ezeket a vázakat? Minden, amit megéltünk, amit kaptunk szüleinktől és azok szüleitől, amit elfogyasztunk táplálékként, a gondolataink, vágyaink. A materiális világ és a szellemi világ találkozásai vagyunk. Mindenki egy mikrokozmosz. Részei egy nagyobb egésznek.
A képeim létrejötte valójában egy kooperációnak köszönhető. A figuráim felületét gyermekfirkákkal szoktam kitölteni. Ugyanis az első ilyen képemnél Berta lányom régi hittanfüzetét használtam fel. Amikor megtaláltam ezt a füzetet, belelapoztam, és döbbenten olvastam egy harmadikos kislány gondolatait. Az volt a feladatuk, hogy zsoltárt írjanak. A következőket írta: Áldjátok meg a tesómat, mert autista. Hogy az iskolában jól viselkedjen, és a tanárai figyeljenek rá! Adjátok, hogy nagykorában is boldog legyen! Nagyon elgondolkodtató, hogy ez a fajta érzékenység, szeretet, empátia hova lesz felnőtt korunkra sokunkból. Ezután kezdtem összegyűjteni autista kislányom, Klára firkarajzait, és azokat beépíteni a képeimbe. Azóta folyamatos az együttműködésünk.”
Nyitókép: ...és egyik alkotása (Gergely József felvétele)