– Tudod, Szabi, aki hülye, az élőben sem fogja tudni elmagyarázni a problémát, szóval, éppen mindegy hogy otthonról dolgozol, vagy feljössz az irodába – magyarázta a kollégám, aki már a második csomagolás csipszet bontotta ki a vállalati konyhában, hogy legyen mit lemosni a fél doboz sörrel, amit azután vett, miután felmondott az igazgatónál.
– Pont ezt mondtam én is valamelyik nap az igazgatónak. Jót nevetett, holott tudom, értette, hogy arra céloztam, hogy a felettesek túlnyomó többsége… Hogy is mondjam… Nem hülye… Csupán nem kapta meg a megfelelő képzést mielőtt a menedzser kollégák bedobták volna a mélyvízbe. Persze, ha engem kérdezel, van itt elég olyan páciens is, akinek kellene hogy legyen bizonylatuk arról, hogy nem tiszták – jegyeztem meg én is, miközben beleittam a kólámba, ami harminc dinárral többe kerül a kantinban most, mint amikor elfogadtam az állásanjánlatot, és visszajöttem.
– Lényegtelen. Még pár nap, és ezek a problémák számomra aktualitásukat vesztik – szögezte le a nemsokára exkolléga, majd kiitta a maradék sört. A dobozt az asztalról egy vadnyugati mozdulattal a szemetes irányába dobta, de az lepattant a kosár széléről, pont úgy, hogy a benne maradt sörzacc szétcsapódjon a padlón és a konyhabútoron. Angolosan, vizuálisan, alig észrevehetően, a jellegzetes sörszag lassan savanyodva mindenkinek, az utánunk érkezőknek is a tudtára adta, hogy márpedig itt alkoholizáltak.
Ahogy eldobta a dobozt, a kolléga ugyanolyan angolosan eltávozott.
– A Dule sört ivott? – kérdezte rögtön a kolléga, aki utána jött be.
– Igen, ha már arra tartasz, légyszi, dobd be a dobozt a szemetesvödörbe – vetettem oda.
– Okés. Figyelj, mit szólsz ahhoz, hogy mi bedobunk egy pálinkát? Annak örömére, hogy végre talált egy jobb melót. Másrészt meg annak bánatára, hogy mi még nem.
– Azt hittem, sohasem kérdezed meg – csillant fel a szemem.
A szíverősítőt gyorsan lelöktük, pár szót beszéltünk a hálátlan ingatlanügyi helyzetről, meg arról, hogy folyamatos harcot vív azokkal a mesterekkel, akik a konyháját renoválják.
– Minden alkalommal, mire hazaérek, pont a spicces meg a részeg határán állnak – mondta.
– Mi ezzel a baj, ha a munkát jól elvégzik? – kérdeztem.
– Irigy vagyok, nagyon – vallotta be a kolléga elvörösödve.
Megértem.
