Mondjon ki mit akar, a székvárosban egyre nehezebb rendesen jóllakni. Nemcsak, hogy jóllakni, hanem eleve lakni is, mert sok ember még mindig „orosz-lázban” ég, és az áron alul megvett, vagy megörökölt garzonját olyan drágán akarja bérbe adni, hogy egy valós szerbiai fizetés elég sem lenne a havi bérre.
No de most nem erről van szó, hanem a kosztolásról.
Sajnos, itt sem jobb a helyzet. A minap éppen söröztünk az egyik haverommal, amikor felvetődött a téma, hogy hol lehet még Újvidéken nagyobb éttermi adagokat kapni, viszonylag olcsón.
Arra a következtetésre jutottunk, hogy már lassan sehol, de rá lehet futni pár családi akcióra grilléttermekben, ahol másfél vagy kétkilónyi vegyes tálakat vesztegetnek „két pirosért.”
– Persze, a húst meg a salátát le is kell mosni legalább három sörrel, szóval, ha jobban megnézed, sehogy sem jön ki az olcsó lépés, de legalább tele lesz a hasad – okoskodtam én is, mintha vízzel nem lehetne lemosni az ebédet.
Ekkor jöttek szóba az „all you can eat” éttermek, vagyis azok a helyek, ahol belépőt kell fizetni, a kaját pedig korlátlan mennyiségben lehet fogyasztani (esetleg az italt is).
No, itt a barátomnak sokkal jobb tapasztalatai vannak, mint nekem. Ugye, pesti gyerek is volt egy bizonyos ideig, körbejárta Budát is, meg Pestet is, ott pedig szebb számban akadnak ilyen jellegű éttermek, mint Újvidéken.
Szájtátva hallgattam a sztorikat, pláne arról az étteremről, amelyet középkori „lovagi” mintára rendeztek be, és kézzel lehet túrni a kaját az ember szájába, úgy, ahogy azt a teremtő annó kitalálta.
Aztán rám került a sor. Szomorúan kellett konstatálnom, hogy csak egyszer jártam ilyen helyen. Tokióban történt, amikor Japánban muzsikáltam. Az ottani grillétteremben nem igazán győzték kihozni a marhanyelvet, mert már legalább egy hete éheztünk a felkelő nap országában (a japánok jóval kevesebb koszttal is beérik, mint az átlagos szerbiai ember).
Elvégre két óra alatt valamennyire jóllaktam akkor. Viszont másnap reggel az összes megspórolt jenen reggelit vettem magamnak, miután megérkeztünk a következő koncerthelyszínre, valamikor a kora délelőtti órákban, egy egész estés autózás után. Többen is megálltak körülöttem, Gondolom, nem igazán láttak még egyetlen európait sem, aki örömtől könnyes szemmel pusztít el egy zacskónyi kosztot mindössze pár perc alatt.
