Vasárnap hajnalban a fővárosi repülőtér kijáratában voltam, amikor egy bődületesen hangos káromkodás rázott ki abból a kómából, amelybe a repülés előtti nyugtató, meg a várótermi sör taszított bele pár órával korábban.
A szitkozódás természetesen valakinek az édesanyját vette célba. Meglehetősen szaftos volt, egészen annyira, hogy még mosolyt is csalt az arcomra. Vérbeli, falusi gyerek vagyok, egy kreatív káromkodásra mindig elismerően nézek, még akkor is, ha gusztustalan, vagy ha az adott pillanatban keresetlen. Egyszerűen tisztelem.
No de, hadd ne kalandozzam el.
Oda akartam kilyukadni, hogy pár órával a belgrádi szitkozódás előtt még Portugáliában voltam, ott volt fellépésem.
Tényleg Európa paradicsoma a hely. Érdekes emberek, gyönyörű táj, olcsó sör és drága dohány. Igazából, még az emberek temperamentuma is nagyon emlékeztetett az itthonira, pláne amikor a színpadi technikusok között egy annyira agresszív vita tört ki, hogy még pár, komolyabb pofon is elcsattant.
Mégis, teljesen más világ. No, elsősorban az óceán miatt. Meg is mártóztunk benne, de a hideg szél miatt, csupán fél órára élveztük a strandot. Teljesen meghökkentően más abból a szempontból is, hogy nem volt olyan gatyarohasztó meleg, mint itthon.
Ami pedig a leginkább meghökkentő volt az egész utazásban az az, hogy Lisszabon, Nyugat-Európa egyik legszebb és legizgalmasabb városa, kézzel foghatóan olcsóbb mint Belgrád. Vagy éppen Újvidék – az egyik bevásárlóközpontban megúsztam a majdnem egynapi kosztot tíz euró alatt. Persze, az árengedményeket vadásztam, de ezt itthon sem csinálom másképpen, pláne az utóbbi néhány hónapban.
No, biztos a lakbérrel fogják meg az embert – gondoltam először, aztán eszembe juttott, hogy nálunk sem olcsó a megboldogult nagymama ötvenéves bútoraival felszerelt, régi vagy új építésű lakásban havi 400 euróért várni arra, hogy mikor raknak ki az utcára, mert az orosz testvér két hónapra 550 eurót ígért.
Nincs mese, Portugáliába kell menni lakni. A sör kicsit ízetlen, de meg lehet szokni.
