Mindenki számára világos, hogy Újvidék legnagyobb gondja egyértelműen a városi közlekedés lebénulása. Korábban már említettük, hogy a székvárosban szinte semmi sem működik úgy, mint régebben (itt a múlt század '70-es éveire gondolunk, amikor is a város fénykorát élte), de a közlekedésszervezés hiányossága az a tényező, amely azonnal feltűnik a városba látogató idegennek.
Szembetűnő, hogy a valamikor szélesnek számító sugárutak szélső sávjait parkolósávként használjuk, sok forgalmas helyen közműhálózati munkálatok vagy útburkolat-felújítás miatt feltúrják az utcát, ugyanakkor legfeljebb az első váltásban dolgoznak a munkások, ezért az amúgy is nehezen szuszogó városnegyedekben a forgalomkorlátozások jócskán elhúzódnak. Elmondhatjuk, hogy a gondot javarészt a hirtelen jött „jólét” okozza, vagyis az a tény, hogy a meggondolatlanul felduzzasztott városban most már szinte bárki hozzájuthat, és hozzá is jut gépkocsihoz, nagyon sokan autóval közlekednek, ha kell, ha nem. Ezen nem kell csodálkozni egy olyan országban, ahol az autó sokak számára státusszimbólumot jelent, a férfipopuláció nagy része pedig férfiasságának toldalékaként tekint rá. A városi átlagbérből minden további nélkül vehetünk vezethető állapotban lévő autóroncsot, de a legtöbben mégis jobb állapotban lévő, nyugatról importált régi autókat vásárolnak. Az autós őrületet illusztráló, legújabb mozzanat az egyetemi város melletti parkban elkövetett „bűncselekmény”: a parkban kivágtak egy rakás fát, hogy helyükre sorompóval elzárt parkolót építhessenek. A tényállás tehát az, hogy nagyon sokat autózunk feleslegesen, ezt most már nem bírja el a város úthálózata, hiába nyitják meg egymás után a sugárutakat, és valószínűleg még az új híd megépítése sem fog sokat enyhíteni a gondon. Hanyagolnunk kellene az autózást, hiszen másképp is közlekedhetünk...
A legutóbbi kerékpár-népszerűsítő akcióban részt vett a polgármester is, több százan karikáztak keresztül a városon
A Városi Közlekedési Közvállalat járművei 1911 óta szállítják az újvidékieket, de szervezett, fiákeres fuvarlehetőség már az 1860-as években is létezett. Az első villamos 1911 szeptemberében gördült végig a belvároson, az első három városi autóbuszt 1930-ban vásárolták. 1958-ban végleg beszüntették a villamosközlekedést a városban, ez talán az egyik legnagyobb ballépése a mindenkori városvezetőségnek. 1969-ben már 110 városi autóbusz fuvarozta az újvidéki polgárokat, számuk ma meghaladja a 200-at, 16 városi és mintegy 50 peremvárosi vonalon közlekednek. A viszonylag sok autóbusz azonban nem jelenti azt, hogy a tömegközlekedés zökkenőmentes a városban, noha mindenképp jobb, mint a múlt század '80-as vagy '90-es éveiben, amikor az üzemanyaghiány miatt csak kevés autóbusz közlekedett, és a tumultus miatt legtöbbször fel sem jutottak rájuk a kevésbé könyökölő utasok. Az egyik legújabb, tömegközlekedés-lassító intézkedést tavaly nyáron vezették be a városi autóbuszokon utazó potyautasok kiszűrésére: ennek az a lényege, hogy a sofőrök csak a buszok első ajtaját nyitják ki a megállókon, így ellenőrizhetik a felszállók bérletjegyét. A tömeg tehát egy ajtón keresztül szál le és fel a buszokról, mondani sem kell, hogy így mennyivel meghosszabbodott a buszok veszteglési ideje a megállókon, arról nem is beszélve, hogy rendszeresen torlódások keletkeznek, egymásba érnek a hosszú csuklós buszok, az útkereszteződéseken rendszeresen leblokkolják a keresztirányú forgalmat is. Az intézkedés bevezetése óta tehát még jobban lelassult a városi közlekedés, megoldást a villamosok vagy helyi érdekű vasutak újbóli beindítása jelentene. A közelmúltban sokszor esett szó ennek lehetőségéről, a beruházás azonban aligha lehetne kifizetődő, manapság viszont ez az egyedüli kritérium arra, hogy belekezdenek-e valamibe, vagy sem. Ismét le kellene rakni a síneket, újból ki kellene építeni a rendszert, de mivel a tömegközlekedés Újvidéken még mindig „szociális kategóriának” számít, erre aligha találhatnánk beruházót. Peremvárosi vasúthálózat kiépítésére is elhangzottak javaslatok, a vasutas-egyesületek olyan pályák megépítését javasolták, amelyeken Kabolból és Futakról utazhatnának be a dolgozók a városba, azonban a jelenlegi körülmények között ez is halva született ötlet.
A városi közlekedés tehermentesítése és a légszennyezés csökkentése területén egyedüli jó és tartós megoldást a kerékpározás népszerűsítése jelentheti, és az utóbbi időben az önkormányzat jelentős lépéseket tesz ennek érdekében. Újvidék kerékpárúthálózata a legfejlettebb Szerbiában, az új utcák és sugárutak kiépítésekor most már ügyelnek arra, hogy mindegyik mentén maradjon hely bicikliútnak is. A várostyák rájöttek, hogy nemcsak dolgozniuk kell Újvidéken, hanem itt kell lakniuk is, egyre gyakrabban szerveznek különböző benzingőz-ellenes, vagy kétkerék-népszerűsítő akciókat. Nemrégiben a polgármester is kerékpárnyeregbe pattant, az önkormányzatban pedig azt tervezik, hogy „visszaadják Újvidéket a kerékpárosoknak”, legalábbis ezt az elnevezést adták legutóbbi környezetvédelmi akciójuknak.
Újvidéken tehát a lakosság számához képest rengetegen autóznak, és noha a várost egyelőre még nem lepi el az ázsiai fejlődő megapoliszokra jellemző fehér szmog, a kipufogógáz egyre elviselhetetlenebb életkörülményeket teremt. Ha nem változtatunk szokásainkon, belefulladunk „jólétünk” bűzébe.
