A helybéli magyarság letelepedésének évfordulóját ünnepelték a hétvégén Piroson a Fehér Ferenc nevét viselő helyi magyar művelődési egyesületben. A műsor keretében felléptek az óvodások, a kisiskolások, a nyelvművelő egyesület, a kiskórus, valamint a tartományi szemléken is fellépő vegyes kórus. A színvonalas irodalmi összeállítás és a zenei részek betanítói Bácsi Etelka óvónő és Fenesi Mária zenetanárnő voltak. A helybeli iskolások tanítónői is alaposan kivették részüket a gyermekek felkészítésében.
A zsúfolásig megtelt és a helyi művelődési egyesületnek is helyet adó régi iskola épületében Bácsi Etelka köszöntötte az egybegyűlteket, és arraintette őket, hogy közös erővel fejlesszék nemzetünk hagyatékát, hiszen azt nem lehet egyszerűen csak örökölni. Elődeink kultúrája észrevétlenül, rövid időn belül elpárolog, ha azt minden nemzedék újra és újra meg nem szerzi magának. A múlt értékeinek megismerése feltörekvő nemzedékeink kitartó, szorgalmas munkáját, és mindig a kezdeti szintről az indulást jelenti. Rajtunk áll, hogy gyermekeink megtanulnak-e járni, és hogy tovább mennek-e egyedül is azon az úton, és hogy milyen felnőtté válnak. Annak, aki jól ismeri szülőföldjét, tájainak gazdagságát, annak a hazai föld szebb lesz, nagyobb, kedvesebb, több féltéssel fog kapcsolódni ahhoz a szóhoz, hogy haza.
A helybeli magyarság számára II. József 1784. évi vallási türelmet hirdető tolerancirendelete tette lehetővé, hogy a református magyarok is letelepedjenek a Bácskában, és itt építsék új hazájukat. A Tiszántúli Tetétlenből származó ősök még a jobbágysorsot is vállalva vágtak neki a nagy útnak. Több mint 250 kilométert tettek meg fogatoskocsival, jószágaikat maguk előtt terelve, éjjelente sátorokban, vagy a kocsin megpihenve. Az út több hétig tartott, míg 1786 nyarán mintegy 60 család érkezett meg Pirosra. Az évtizedek során a lakosság templomot, iskolát épített, fejlesztette közösségét.
– Becsüljük meg, amit őseink hagytak örökségül –, tette hozzá Bácsi Etelka –, ám nézzünk nyitott szemmel a jövőbe és teremtsük meg gyermekeinknek a megélhetés és az itt maradás feltételeit. Járuljunk hozzá, és törekedjünk arra, hogy fejlődjön a falu, hogy boldogabb gyermekkort nyújthassunk fiataljainknak. Ápoljuk és fejlesszük anyanyelvünket, hiszen az embert anyanyelve teszi alkotó teremtménnyé, az emberiességünk vizsgázik abban, hogyan élünk vele. Az anyanyelv egy-egy emberi közösség, nép, nemzet legnagyobb, legelevenebb és legszükségesebb közös alkotása. Akkor érezzük magunkat szabadnak, otthon falunkban, ha saját anyanyelvünkön szólalhatunk meg, ha anyanyelvünkön tanulhatunk, és nyelvi kultúránkkal élni is tudunk.
