A horgászás betört a sajtó hasábjaira. Mert nem árt visszaemlékezni, valamikor nem volt ott a helye. Ráérős, munka iránt nemigen fogékonyak időkoptatásának számított. Aztán valahogy nagysokára mégis bekerült a mindennapi események közé. Űrtöltőként. Amióta viszont van világháló, azóta fénykorát éli a pecás szakma.
A nagyhalas fotók készítése – hogy minél nagyobbnak látsszon rajta a zsákmány – ma már tudományszámba megy. Akárcsak annak megállapítása is, mi nem stimmel a képen, és hogyan tettek rá mind a hal hosszára meg súlyára is néhány lapáttal.
A régmúltban, évtizedekkel a lájkok halmozását megelőzően, ennek nem tulajdonítottak fontosságot. Amikor nagyritkán elcsíptek egy-egy termetesebb halat, meg – még ritkábban – akadt fotós is a közelben, akkor a gyerekekkel fényképezték le a zsákmányt. És az máris (kis)emberméretűnek látszott. Pedig nem az volt a cél, hogy a hal nagynak, valós méreténél nagyobbnak látsszon, hanem az, hogy a képen rajta legyenek a gyerekek.
