2024. december 22., vasárnap

Személyiségfejlesztő színészfoglalkozások fiataloknak

A Művelődési Központ (Katolikus porta 5.) második emeletén az Újvidéki Gyermekművelődési Központ színjátszói január 21-én, szombaton 12 és 15 óra között meghallgatást tartanak a fiatal színészpalántáknak.

Az audíció szervezői a 8 és 12 év közötti gyermekeket arra kérik, hogy vegyenek részt a Hello Novi Sad elnevezésű előadás megalkotásában, míg a 15 és 25 év közötti korosztályt a Posmatrači (Szemlélők) című előadásra invitálják, ami Barbara Coloroso – The Bully, The Bullied and The Bystander (A zaklató, az áldozat és a szemlélő) című könyve alapján készül. A Hello Novi Sad megalkotásával a városunkról szóló történeteket és anekdotákat szeretnék elmesélni színpadi kifejezésformákon keresztül. A szervezők azokat a fiatalokat szólítják meg, akik szeretnek utánozni, vagy más bőrébe bújni, valamint azokat is, akik szégyenlősek, de szívesen változtatnának ezen. Kérik őket, hogy jelenjenek meg a szombati meghallgatáson és váljanak a Gyermekművelődési Központ drámatagozatának tagjaivá! A műhelymunkákon játékosan, gyakorlatozva dolgoznak majd a jelentkezők önbizalmuk növelésén, a kommunikációs képességeik és a kreativitásuk fejlesztésén A dráma iránti szeretetük fejlesztése is a program célkitűzései között szerepel. A munkafolyamat során a résztvevők Újvidék múltját és jelenét fogják górcső alá venni. A foglalkozás oktató jelleggel bír, ami emellett a gyermekek-fiatalok színházi tapasztalatokkal is gazdagodhatnak, ami nagy hatással lehet érzelmi fejlődésükre.

A Szemlélők előadás megvalósítására jelentkező fiatalok a zaklató, az áldozat és a szemlélő prizmáján keresztül vizsgálják a megfélemlítés problémáját. A drámai műhelymunkák során olyan kérdésekre keresik majd a választ, hogy mi számít erőszaknak és mi nem, rávilágítanak a fiúk és lányok elleni erőszak különbségeire és hasonlóságaira, megpróbálják meghúzni a határt a viccelődés és kigúnyolás között. A készülő előadást nemcsak az ifjúságnak, hanem a szülőknek is szánják, azoknak, akik gyakran nincsenek tisztában azzal, hogy gyermekük mikor került bele ebbe az ördögi körbe. A foglalkozásokat Severina Prostran Miletić drámapedagógus és Miloš Macura színész vezetik.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A drámai műhelymunkák fejlesztik a fiatalok személyiségét és önbizalmát