A hétvégén tartották meg a Limáni parkban az évek során egyre nagyobb népszerűségre szert tevő, Vajdaság Ízei elnevezés alatt futó kajafesztivált. Az idén is legalább száz, főként Vajdaságra jellemző étel- és italféleséggel ismerkedhetünk, de most már Szerbiából is érkeztek kiállítók. A fesztiválnak a polgári jellege egyre inkább háttérbe szorul, a turisztikai előjel pedig egyre kifejezettebb – ezt bizonyítják az árak is. Egy alig tíz dekás töpörtyűs pogácsa 100 dinárba került, húsz deka málnáért, műanyag pohárban 500 dinárt, egy adag sajtos tésztáért pedig 750 dinárt kértek. A borsos árak ellenére azonban sorok alakultak ki a pultok előtt, egyértelmű volt, hogy a fesztivál célcsoportja többé nem a környéken élő, limáni polgárság. A kiállítók dörzsölték a markukat, ezt bizonyítja körkérdésünk is.
Nina, Kragujevac, Vitbery kisipari cég: – Először állítok ki ezen a fesztiválon hidegen facsart, palackozott gyümölcsleveket, korábban már részt vettem a Halpiacon megrendezendő Éjjeli Bazáron. A többi városhoz képest Újvidéken nagyobb az érdeklődés a jó minőségű termékek iránt, az itt élő emberek felismerték, hogy mi a jó. Elégedettek vagyunk a forgalommal.
![Nina (Fotó: Dávid Csilla felvétele) Nina (Fotó: Dávid Csilla felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/187210/image-thumb__187210__msz-article-nocrop-own/cms-image-000320458.jpg)
Nina (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
Jaroslav, Ruman húsipari cég: – Másodszor vagyunk itt, ahhoz képest, hogy milyen időket élünk, elég jó a forgalom. Azt hiszem, érezhetően kicsit gyengébb a kereslet, mint tavaly. A mi bizniszünk már bejáródott, az emberek ismernek bennünket, állandó, visszatérő kuncsaftjaink vannak. Egymásnak ajánlanak bennünket. A fesztivállal elégedettek vagyunk.
![Jaroslav (Fotó: Dávid Csilla felvétele) Jaroslav (Fotó: Dávid Csilla felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/187211/image-thumb__187211__msz-article-nocrop-own/cms-image-000320457.jpg)
Jaroslav (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
Bogdan, az óbecsei Zločin i kazan cég: – Házi gint árulunk, pörkölt citromhéjjal ízesítjük. A citromhéjat alig tíz percig pörköljük a lerniben, éppen hogy csak kiengedje a nedvességet. Természetesen koriandert, gyömbért, tengeri sót és borsot is használunk. A járvány alatti bezártság idején kezdtünk bele a bizniszbe, néhányan, haverok, összeálltunk. Egy egyre inkább szélesedő piaci rést töltünk be, egyre több craft ital van a piacon. Kereslet tehát van, kérdés, hogy október elsejétől, amikor majd megemelik az adójegy árát, hogyan reagál a piac.
![Bogdan (Fotó: Dávid Csilla felvétele) Bogdan (Fotó: Dávid Csilla felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/187212/image-thumb__187212__msz-article-nocrop-own/cms-image-000320456.jpg)
Bogdan (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
Stefan, Two Hoppy Sisters sörfőzde: – Tiszta tízes, ezt az osztályzatot adnám a fesztiválnak! A levegőben érződik az energia, először vagyok itt. Újvidéken főzzük a sört, de mostanáig még nem állítottunk ki itt, meglepően jó! Egyébként valjevói vagyok, biztos vagyok benne, hogy az újvidékiek különösen kedvelik a craft söröket. Itt sokkal nyugodtabbak az emberek, mint, mondjuk Belgrádban, itt akár elbeszélgethetek a kuncsaftokkal. Belgrádban mindenki rohan valahova.
![Stefan (Fotó: Dávid Csilla felvétele) Stefan (Fotó: Dávid Csilla felvétele)](/Magyar%20Sz%C3%B3/Import/187213/image-thumb__187213__msz-article-nocrop-own/cms-image-000320459.jpg)
Stefan (Fotó: Dávid Csilla felvétele)
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele