Egyszer, amikor az egyik barátomat a szülőföldről való elköltözésről kérdezték egy interjúban – mivel éppen akkor ment ki Walesbe –, annyit válaszolt, hogy nem igazán érzi úgy, hogy a földhözkötöttség lehetne az egyetlen jelzője a külföldre költözésnek. Megjegyezte: a Bristol–Kishegyes–Újvidék vonalon tervez élni, amit megvalósíthatónak tart.
Bevallom, annó nem igazán tudtam egyetérteni ezzel a gondolatmenettel, de ez még abban az időben volt, amikor azt sem értettem meg, hogyan képes valaki megenni egy füstölt, sült csülök minden részét. Mára azonban megértem, sőt, támogatom is.
Én is olyan helyzetbe kerültem, amelyben végül is, egy helyen élek, viszont állandóan mozgásban kell lennem. Ha jobban belegondolok, csak az utóbbi 16 évben hagytam fel a félnomádi élettel, amikor tartósan Újvidékre költöztem. Előtte Szabadkáról hetente jártam haza, mivel, ugye, a kollégiumban nem lehetett se telelni, se nyaralni. Később, ahogy egyre jobban beleilleszkedtem az újvidéki életbe, egyre kevesebbet jártam haza. Lassan-lassan a Topolyához kötő szálakat is elvágtam, az olyasmit, mint például a zenekar, a szákvárosban ragadtam magamhoz.
Ma pedig… Átmenetileg Zentagunarason élek, kétnaponta ingázok Topolyára, kéthetente Újvidékre, havonta egyszer Belgrádba, kéthavonta pedig még Kovinba is elszagolok alkalomadtán, a párom miatt. Róla pedig beszélni sem kell, jóformán buszokban és taxikban él.
Szóval, megértem Joci barátom akkori kijelentését.
Sőt, még azt is merem mondani, hogy picivel könnyebb a dolga a Bristol--Kishegyes--Újvidék háromszögben, mint nekem, ebben az utazgatási cirkuszban. Hogy miért? Az ember, ha Walesben van, nem fogja senki sem azért rágni a fülét, hogy ugorjon már el Hegyesre, modjuk egy liter pálinkáért, vagy Újvidékre index szendvicsért. Bezzeg, ha teszem azt, Zentagunarason van, akkor azért gyakrabban a nyakára lihegnek, hogy ugorjon be Topolyára, menjen el Újvidékre, vagy jelenjen meg akár Belgrádban is.
Néha csakugyan úgy teszünk, mintha semmi sem lenne távolság, amit nem repülővel kell megtenni, vagy amihez nem kell útlevél.
Pedig, Szerbiában minden buszon vagy a közlekedésben eltöltött perc élmény. Ez pláne akkoriban volt igaz, amikor még a megboldogult síneken az azóta nyugalmazott vonatok közlekedtek, de erről majd a következő héten fejtem ki a véleményem. Persze, ha bárkit is érdekel.
