2024. december 22., vasárnap

Egészségház a Vid-napi településen is

A városi önkormányzat célkitűzései között rendszeresen szerepelnek külvárosi lakónegyedek fejlesztésére irányuló tervek, a város vezetői egyforma ütemben igyekeznek beruházni mindenhol. Ebben a szellemben hamarosan megnyílik az új, orvosi rendelő, pontosabban egészségház a Vid-napi településen. A 021.rs beszámol arról, hogy a létesítmény már fél évvel ezelőtt megépült, de megnyitása még csak most esedékes. A portál számára az önkormányzat illetékesei megerősítették azt az adatot, hogy az épület műszaki átadása megtörtént, az engedélyeztetési eljárást is lebonyolították. A bútorzatot és a felszerelést bevitték, meghatározták, hogy az Újvidék Egészségház keretében dolgozók közül ki fogja a megnyitást követően ebben a létesítményben végezni munkafeladatait. A hivatalos kapunyitás csupán napok kérdése.

Az új egészségház alapkövét 2022 tavaszán tették le az Emanuilo Janković és az Aleksandar Nevski utcák kereszteződésénél. Ezer négyzetméternyi területen épült fel, a terv szerint ez az épület biztosítja majd a Vid-napi település, valamint a Sósbara és a Klisa városrészek, azaz helyi közösségek területén élő polgárok első szintű egészségvédelmét. Nyílik majd gyermekgyógyászati osztály, általános, egészségügyi részleg, fogászat, nőgyógyászat és védőnői szolgálat is. Miloš Vučević az építkezés kezdetén volt Újvidék polgármestere, akkor úgy fogalmazott, hogy „végső ideje annak, hogy egyenjogúságot biztosítsunk a Vid-napi településen élők számára is, tekintettel arra, hogy az illetékesek sokáig jogtalanul mellőzték igényeiket”.

A létesítmény kiépítésére akkor 207 millió dinárt utaltak át, a felszerelés beszerzésére további 83 millió dinárt kellett fordítani.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás