2024. december 22., vasárnap

Járda nélkül

Hamarosan lebontják a Munkás utca 21. alatti saroképületet

A Stražilovo és a Munkás utcák kereszteződésénél lévő, kétemeletes épületet hamarosan lebontják. Hosszú évtizedeken keresztül pékség működött itt. Az építkezési kerítéseket már felállították, valószínű, hogy a munkálatok miatt komoly közlekedési dugók alakulnak majd ki ennek az útkereszteződésnek a közelében. A bontás és az építkezés miatt ugyanis lefoglalták a gyalogjárdát, ugyanakkor ezen az útvonalon közlekednek nap mint nap az egyetemvárosba tartó fiatalok ezrei, így még „békeidőben” is a gyalogosforgalom nagy bosszúságot okoz az autósoknak – kénytelenek állandóan lefékezni, és átengedni a gyalogosokat.

A Stražilovo utca másik oldalán már megépült az igazságszolgáltató szerveknek otthont adó palota (alsó fotó), az építkezési kerítést hamarosan elbontják, úgyhogy valószínű, hogy teljességben erre, a palota alatt húzódó gyalogjárdára irányítják majd át a gyalogosforgalmat. Erre a célra egy ideiglenes, sárga jelzésű gyalogátkelőhelyet is kijelöltek.

Szeli Balázs felvétele

Szeli Balázs felvétele

Újvidéken jól bevált szokás, hogy az építkezések szükségleteire teljesen elfoglalják a gyalogjárdákat, a kerékpárutakat, esetenként a két forgalmi sáv egyikét is. A hónapokig, de gyakran évekig tartó,  „ideiglenes” helyzetek egymást érik és követik, úgyhogy a gyakorlatban folyamatos, változatlan intenzitású közlekedési bénulást tapasztalunk. Ennek kapcsán emlékeztetünk arra, hogy a tőlünk délebbre eső, hegyvidékeken élő népek kultúrájában a gyalogjárda fogalma többé-kevésbé ismeretlen, ott a közlekedés általában az „úton” bonyolódik le. Ezzel magyarázható, hogy a gyalogjárdák természetszerű felszámolása építkezések, kávézók kerthelyiségei, parkolóhelyek és hasonló tartalmak érdekében nem kelt nagy felháborodást a lakosság körében.

Szeli Balázs felvétele

Szeli Balázs felvétele

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A Stražilovo és a Munkás utcák kereszteződésénél, a 860 négyzetméteres parcellán egy 7 emeletes lakóépület épül majd (Fotó: Szeli Balázs felvétele)