A Magyarország és Nagyvilág Újvidéket bemutató ismertetésében, a legvégére hagyta a város iparát és kereskedelmét, és a „közlekedés ügyét” bemutató részt, amivel tulajdonképpen kikerekítette és szinte monografikussá tette azt. Egy település létfontosságú területeiről tudósított, azoknak, akik többet szerettek volna megtudni erről, a Monarchia déli határaihoz közel lévő városról. Az, amire a kiadvány az olvasó figyelmét terelte, az a tény volt, hogy a város 1848-at követően nem tartozott a fejlett iparú városok közé, de a kiegyezést követő időszakban az „gyorsan fellendült”, s ebben nem kis szerepe volt a város közlekedési viszonyainak is.
„A közlekedés tökélyesbülése és a fejlődő gazdaság általános jólétet teremtett a városban és vidékén, ami nagy hirtelen virágzóvá tette a város kereskedelmét és iparát is”. Ez a gyors fejlődés tette lehetővé, hogy nemsokára a lelkes polgárság „iparkiállítást” rendezhetett (1875) „indusztriájából”. Ez pedig a gázgyár, a selyemgyár, a malomkőgyár, a serfőző, a tizenegy szappangyár, a hat szesz- és ecetgyár, 9 mész és szénégető-telep, és százon felül volt a vendéglők és a kocsmák száma. Mintegy 300 kereskedőt, és 500 iparost tartottak nyilván. Ennek kapcsán mutatta be a lap Herger Ágostont és az 1861-től működő üzletét, Hafner Károly és fiai malmát, Slavnics és Berczeller mérnöki irodáját, Brunner Ede malomtulajdonost, Obermüller Ferencet, Witz Ferencet a Délvidéki első sodrony -madrac gyárának tulajdonosát, Raabstern és fiai ecetgyárát és pálinkafőzdéjét, Konjovits Sándor bor és pálinka nagykereskedését, és a Grand Hotel Mayer bemutatását követően annak tulajdonosát, a Baján született Mayer Imrét is.
De talán az ami szembetűnő, a közlekedés fejlődésnek jelentőségére való utalás, azzal a megállapítással, hogy a város „legfontosabb közgazdasági eszközei, a jó és minden tekintetben megfelelő közlekedésügyi eszközök”. Többek között azt is megállapítják, hogy a Duna és a Tisza közötti városok között Újvidék jó példával járt elő. „Egész sereg kitűnő karban lévő országútja, kövezett és aszfaltírozott utczái, gázzal és néhol villannyal kivilágított terei szinte predesztinálják, a számos, körülötte fekvő kis és nagyközség központjává”. Kiemeli a dunai közlekedés jelentőségét, amely egészében kihasznált és sűrű összeköttetést tesz lehetővé. Vasútvonala egyenesen az „ország szívével”, Budapesttel és a szomszédos Szerbiával kötötte össze, ami a két ország kereskedelmi életének „góczpontjává” teszi. Akkor már volt postája és távírdája, városi és állami telefonja.
És akkor, még a lóvasút bevezetésébe vetett hittel, amivel a helyi forgalom lebonyolítását remélték megoldani. De az, amiről akkor álmodtak, talán az akkori messzebbre látó városatyáknak köszönhetően, a „modernségben egy lépéssel” tovább lépett. A helyi közlekedés, a magánvállalkozásként működő „omnibusz” helyett, egy lépcsőfokkal feljebb vitte Újvidéket. mert a városi bizottságnak a tagjai úgy tartották 1897-ben, hogy a modern technika vívmányát, a villamosvasutat vezetik be. Az első jelentős lépésekre majd csak 1908-ban került sor, amikor a város egy „koncessziós” szerződést kötött a budapesti Villamos Rt.-vel. Ennek a szerződésnek értelmében az a nyilvános városterületek, terek, utak és hidak ingyenes használatának fejében meghatározott időben elkészíti a tervrajzokat és kiépíti az utas és teherforgalom számára egyaránt alkalmas villamosvasútpályát Újvidéken.
Már akkor az árakat is meghatározták, amely szerint, az akkori vasútállomás és a város bármely más pontja között a jegy nem haladhatta meg a húsz fillért, más távokon, pedig tizenkét és tizenhat fillér között mozgott. Így vezették be 1911. szeptember 30-án Újvidéken a modernkor vívmányát, a villamosvasutat pontosan 110 évvel ezelőtt. Manapság különösen nagy a forgalom a városban, mindenki a saját autójával, saját kerékpárjával közlekedik, és úgy tűnik, a városi közlekedés eszközét, az autóbuszt kevesebben veszik igénybe. Az egykor volt világ városvezetésének előrelátása, és a város polgárainak régi bölcsessége 110 év múltán, láthatóan hiányzik.
