A képzési programokra a gödöllői Szent István Egyetem pályázott sikeresen az Emberierőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében, a projektumokat pedig a zentai agrárinnovációs irodával karöltve valósítja meg – ecsetelte Kulcsár Sarolta, az agrárinnovációs központ programkoordinátora, és elmondta, hogy a képzések tanfolyamokra és szakirányú továbbképzésekre oszthatóak, amelyek az elkövetkező három évben zajlanak majd.
A projektum keretében méhészettel, a klímaváltozás által kifejtett hatásokkal, kistermelői termék előállításával, precíziós gazdálkodással és gyógynövénytermesztéssel kapcsolatos tanfolyamokat indítottak, illetve indítanak, és ezeket 40 órában valósítják meg.
– A résztvevők kétnapos elméleti oktatáson vesznek részt, amit szakmai gyakorlat követ, ennek során a résztvevőket egy-egy magyarországi utazásra viszik el, ahol tapasztalatokat szerezhetnek a képzések témáival kapcsolatban. A tanfolyamoktól eltérően a továbbképzések hosszabb időtartamúak, és általában 2 vagy 4 félévet vesznek igénybe. Szervezünk magyar–szerb vonalon tevékenykedő gazdasági szakértő és kertészeti vállalkozói szakirányú továbbképzéseket is, ezek célcsoportjaként a zentai konzultációs központ végzős hallgatóit jelöltük ki, illetve azokat a gazdasági szakembereket, akik a két régió közötti különbségek és hasonlóságok feltárásával foglalkoznak, valamint Szerbia európai uniós lehetőségeinek a feltérképezését végzik. A tanfolyamokon általános iskolát végzett személyek is részt vehetnek, a szakirányú továbbképzések alapfeltétele viszont az egyetemi alapképzés, illetve mesterképzés. A projektumok keretében induló díjmentes kurzusok közül a méhészettel kapcsolatos már május 12-én kezdetét vette, s ezt a Tiszacoop cég berkeiben működő Tiszamed méhészeti integrációval végezzük. A tanfolyamon 32-en vettek részt, és június elején kezdő méhészek számára is indítunk kurzust – magyarázta az illetékes.
A Szent István Egyetem zentai konzultációs központjában a 2018/2019-es tanévben is indítanak kertészmérnöki és mezőgazdasági mérnöki alapszakot, s már javában folyik a leendő hallgatók toborzása. Az érdeklődők június 15-éig iratkozhatnak be az alapszakokra.
Kulcsár Sarolta megemlítette, hogy a képzési programok megvalósítása mellett különféle projektumokat is indítottak a hallgatók számára, így nemrég egy virágkötészeti tanfolyamot.
A zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány idén is megrendezi az Ötletből valóság című agrárvállalkozói és innovációs versenyét, amelynek mentori napját már megtartották.
Az idei megmérettetésre hat csapat jelentkezett, a résztvevőknek üzleti és ötlettervvel kell előrukkolniuk, és azokat a június 2-ai döntőn kell bemutatniuk.
Az alapítvány egy határon átnyúló projektumban is részt vesz, amelynek keretében az elkövetkező két évben egy képzésekre épülő fejlesztési programot dolgoznak ki, az alapítvány alapítója, a kertészeti egyesület pedig az alternatív növények termesztésének népszerűsítésére nyert meg egy határon átnyúló pályázatot.
A Pro Scientia Naturae Alapítvány Dr. Berényi János Agrárinnovációs Irodája az idén is megemlékezik megalapításának az évfordulójáról, így június 23-án a Dr. Berényi János-emlékkonferencia keretében az alternatív növények táplálkozásban való használatáról lesz szó, aminek során termékkóstolóval egybekötött előadás-sorozatot szerveznek – nyilatkozta a programkoordinátor.