2024. december 19., csütörtök

Alappillér a zentai csata

Tízéves a zentai idegenforgalmi szervezet

2006 őszén a zentai községi képviselő-testület határozata alapján megalakították Zenta Község Idegenforgalmi Szervezetét.

Fotó: Gergely Árpád

Fotó: Gergely Árpád

Az intézmény ez alatt a tíz év alatt az önkormányzat támogatásával szerves részévé vált a város életének, tevékenysége sokrétű, eredményes és látványos. Ma már természetes, hogy van egy Zentai Csata Emlékkilátónk a toronyban, vagy hogy betérhetünk informálódni a turisztikai irodába, hogy Karácsonyi Kavalkád meg Tiszavirág Fesztivál csalogat bennünket az év különböző időszakaiban, de hol voltak ezek tíz évvel ezelőtt, ezeket meg kellett álmodni, meg kellett teremteni.

Laskovity Kornél, a szervezet vezetője az évforduló kapcsán elmondta, hogy szép eredményeket értek el a turizmus építése terén, ugyanakkor rengeteg tennivaló vár még rájuk:

– A kezdetekkor az volt a legfontosabb, hogy definiáljuk, mik lehetnek Zenta turizmusának kitörési pontjai, hogy megfelelő kapcsolatot alakítsunk ki a város gazdasági szereplőivel, és hogy legyen egy turistaközpontunk, egy irodánk, ahol információkkal szolgálhatunk. Miután megfogalmaztuk, hogy a fő kitörési pont, a fő turistacsalogató a zentai csata lehet, főleg erre fektettük a hangsúlyt, így 2010-re a városháza tornyában el is készült a történelmi eseménynek szentelt emlékkilátónk. Ez a legjobb döntésnek bizonyult, hiszen egyedülálló a környéken, ezért látogatója is bőven van. A kezdeti években arra is nagy hangsúlyt kellett fektetnünk, hogy Zentát úgymond felrajzoljuk a turisztikai térképre, piaci pozicionálás kellett. Ennek érdekében rengeteg idegenforgalmi kiállításon, vásáron megfordultunk, és megfordulunk ma is, hogy népszerűsítsük a városunkat. Főleg a szerbiai, a magyarországi, a szlovákiai meg a szlovéniai kiállításokon veszünk részt, ugyanis ezekből az országokból számítunk elsősorban turistákra. Ahhoz, hogy ezeken a vásárokon kínálattal szolgáljunk, hogy valamivel ide tudjuk csalogatni az utazni vágyókat, az események időpontjait előre fixálni kellett, továbbá a szálláshelyek számát is meg kellett növelni. Ezen a téren jelentős előrelépések történtek, de még mindig nincs elegendő megfelelő szállás. Az idegenforgalmi szervezet az utóbbi öt évben a város rendezvénykínálatában is megtalálta a helyét, hiszen létrehoztuk a Karácsonyi Kavalkádot, a Tiszavirág Fesztivált és az I love Zentát. Mindhárom tematikus rendezvény, mindnek előre tudjuk az idejét, ezért ezek turistacsalogatóként is szolgálnak. Fontosnak tartom, hogy egy korszerű honlapot is működtetünk, amelyen rengeteg hasznos információ található a látnivalókkal, a rendezvényekkel, a szálláshelyekkel kapcsolatban. Márkanév kialakításával is foglalkozunk, így vállalkozókkal együttműködve megszületett a Zentai Csata bor, a csatához kötődő marcipán, a Zentai Csata csokoládé, ugyanakkor ajándék- és emléktárgyakat is árulunk, és azokra is egyre nagyobb a kereslet. Az önkormányzattal együtt turisztikai jellegű projektekben gondolkodunk, és ezt sikeres pályázatok is kísérik, ilyen volt 2013-ban és 2016-ban az Europe for Citizens projekt is, amely testvérvárosi találkozókat jelentett. Konkrét tények, hogy egyre több diákkirándulás célpontja a városunk, turisztikai irodák kínálatában szerepelünk, és ennek köszönhetően az itt töltött vendégéjszakák száma is látványosan megnövekedett.

Kosiczky András, Zenta község idegenforgalommal megbízott tanácstagja elmondta, hogy az idegenforgalmi szervezet nagyon jó partner a turizmus építésében, és ők a turizmusra mint gazdasági ágazatra tekintenek:

– Adatokkal igazolhatjuk, hogy az öt évvel ezelőtti vendégéjszakák száma mára megsokszorozódott, ez óriási eredmény, amely mögött rengeteg munka áll. Nagyon sok tennivalónk van még a zentai csata ügyében, ugyanis az egy kimeríthetetlen téma. A tavaszra például az emlékkilátó tartalmi bővítését tervezzük zentai csata korabeli tárgyakkal, ugyanakkor voltak már próbálkozásaink olyan irányban is, hogy felelevenítsük és eljátsszuk a zentai csatát. Ez ugyan még nem sikerült, de nem mondtunk le róla. Jó hír, hogy készül a község idegenforgalmi fejlesztési stratégiája, továbbá, hogy január folyamán négy turisztikai érdekeltségű IPA-pályázatot is át fogunk adni. Az idegenforgalmi szervezettel komoly marketingmunkát végzünk, ugyanakkor imázsépítéssel is foglalkozunk, hogy még vonzóbbá tegyük városunkat a befektetők számára. Vitathatatlan, hogy turizmusunk alappillére a zentai csata, ugyanakkor a kulturális turizmus terén azzal az adottsággal is élnünk kellene végre, hogy városunkban született Stevan Sremac és Jovan Đorđević. A jövőben erre is hangsúlyt szeretnénk fektetni.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás