Pazar kavalkádja volt az ifjonti energiáknak és rezgéseknek a Középiskolások Szín- és Filmművészeti Vetélkedője, melyet az idén március 31-én és április 1-jén, pénteken és szombaton rendeztek meg a zentai Művelődési Házban. Nyolc előadást és tizenöt kisjátékfilmet tekinthettünk meg a két nap alatt. Láthattunk szerzői darabot, műhelymunkában íródott szöveggel készült előadást, monodrámát, pszichodrámát, „továbbgondolt” népies színművet, videoklipet, gyermekfilmet és „minithrillert”, a versenyprogram végén pedig egy akkora BUMM!-ot, hogy belerecsegtek a széksorok. Pénteken KSZFV-buli zajlott a Mojo Clubban, szombaton, míg a bírálóbizottság visszavonult, meglepetés nagyjátékfilmet is vetítettek... és mindezt egész seregnyi fiatal kísérte figyelemmel. Bátran kijelenthetjük tehát, hogy a rendezvény igazi fényében tündöklött ezúttal is, ami pedig mindezt megkoronázta, az a csodálatos érzés, hogy a Középiskolások Művészeti Vetélkedője az idén immár ötvenedik születésnapját ünnepli – miközben köszöni, jól van, fiatalabb és erőteljesebb, mint valaha!
A Fejős Csilla filmrendező, Mezei Kinga színművész-rendező, László Sándor egyetemi tanár, színművész-rendező összetételű zsűri a következőképpen döntött a díjakat illetően:
A legjobb előadás:
Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)
Tasnádi István: PARAVARIETÉ
Szereplők: Budinčević Krisztián, Dedovity Tomity Dina, Dudás Dániel, László Roland
Rendező: Greguss Zalán
A legjobb csapatnak járó díj:
Kosztolányi Dezső Színház Színházi Műhelye (Szabadka)
Innovatív díj:
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)
Legjobb női szereplők:
Dedovity Tomity Dina
Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)
Dragić Marianna
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
Legjobb férfi szereplők:
Dudás Dániel
Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)
Ágyas Ádám
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)
Tanyaszínház különdíj, részvétel az idei előadásban:
Szabó Róbert
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
Wischer Viktor
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
A Zentai Magyar Kamaraszínház előadásának megtekintése:
Fabula Rasa Színjátszó Grund (Szabadka)
A Szabadkai Népszínház előadásának megtekintése:
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)
A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház előadásának megtekintése:
Középiskolások Diákotthona (Szabadka)
Az Újvidéki Színház előadásának megtekintése (az utaztatást is biztosítják)
Kishegyesi Színjátszó Műhely (Kishegyes)
A szabadkai Gyermekszínház előadásának megtekintése:
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
Részvétel a Vajdasági Magyar Amatőr és Diákszínjátszók Tizedik Táborában
Fodor Gábor
Kishegyesi Színjátszó Műhely (Kishegyes)
A Képes Ifjúság különdíja (éves előfizetés):
Szabó Regina
A Kosztolányi Dezső Gimnázium csapata (Szabadka)
Részvétel a Malomfesztivál színésztáborába:
Balla Georgina
Középiskolások Diákotthona (Szabadka)
A Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ különdíja (könyvcsomag)
Papp Kinga
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
Szeles László
A Zentai Magyar Kamaraszínház Diákszínjátszói (Zenta)
A legjobb film:
(Zenta)
TRIM (5:15)
Forgatókönyv: Szabó Margit, Kocsmár Réka, Tüski Réka, operatőr: Kocsmár Réka, Tüski Réka, vágó: Szabó Margit, rendező: Szabó Margit
Perspektíva díj:
(Zenta)
BOGARÁSZ (2:46)
Forgatókönyv: Bálint Márk, operatőr: Bálint Márk, vágó: Bálint Márk, rendező: Bálint Márk
Legjobb filmrendezői díj: Bálint Márk
Részvétel a Malomfesztivál filmes táborában: Szabolcski Erik
A Thurzó Lajos Művelődési és Oktatási Központ különdíja (könyvcsomag): Kószó Patrik