2024. december 19., csütörtök

Megújuló templom

Új padló a zentai Szent Antal-templomban, de bőven van még tennivaló

Zentán a Szent Antal-templomban az elmúlt másfél hónapban nagy munkálatok zajlottak, ugyanis a templom padlózatát teljes egészében kicserélték. Felszedték a régi követ, kihordták a dohos földet, helyette homokot tettek, szigetelőrétegeket raktak le, majd vasbetonnal borították, végül új csempével ékesítették. A csempét a kivitelezők Lengyelországból hozatták, és kinézetében hasonlít a korábbi burkolathoz.

Ft. Vreckó Ferenc plébános elmondta, hogy a felújítás kb. tizenkilencezer euróba került. Zenta község önkormányzata ehhez százezer dinárral járult hozzá, a hívek is bőven adakoztak, a pénz oroszlánrészét pedig egy németországi, ún. Kirche in Not alapítvány biztosította. Az alapítványnál pályázni kellett a támogatásra, és ezt a pályázást a Szent Antal-plébánia a püspökségen keresztül végezte. A plébános azt mondta, nehéz másfél hónapon vannak túl, hiszen a vasárnapi miséket a templomudvarban, a hétköznapiakat meg a hittanteremben kialakított kápolnában tartották, de nagyon örül a felújításnak, és a vasárnapi misét már bent tarthatták a templomban:

– A padokat már visszaraktuk a helyükre, így a vasárnapi misét már ott tartottuk. A héten a mesterek minden munkálattal végeznek, és aztán jöhet a nagytakarítás. A felújítások sora azonban még nem ért véget, rengeteg még a tennivalónk, de egyelőre ennyire futotta. A következő lépés az lesz, hogy átvizsgáltatjuk a tetőszerkezetet, és ahol kell, ott javíttatunk. Utána következhet az ablakkeretek javítása, cseréje, ugyanis, ha nagyobb eső van, néhol csukott ablaknál is bever az eső. A templom női és férfitoalettjei helyett is teljesen újat fogunk csináltatni, majd mindezek után a templom teljes festésével fejeznénk be a munkát. Ezekre természetesen nincs pénzünk, de amint lehet, újra pályázunk támogatásokra.

A Szent Antal-plébánián már az elmúlt években is zajlottak felújítások. A plébánián és a hittantermen kicserélték a nyílászárókat, rendbe tették a hittantermet, úgy alakították át, hogy kápolnaként misék megtartására is alkalmas, és a hittanosoknak is otthont ad, továbbá a központi fűtést is bevezették a plébániára. A templomban tavaly szigetelték az épület falát, az idén pedig lerakták az új padlót.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás