Zentán a Jovan Đorđević utca Szent István-kápolnától a valamikori Tisza mozi bejáratáig terjedő szakaszán újraaszfaltozták a járdát, jelenleg pedig a fák körüli zöldövezetet rendezik. Goran Jovanović, az önkormányzat kommunális ügyekért felelős tanácstagja elmondta, hogy a munkálatokat az Elektrovojvodina fizette, ugyanis karbantartás miatt ők bontották fel a korábbi járdát. Ha már az Elektrovojvodina felbontotta, az Elgas is kihasználta a lehetőséget, és azon a szakaszon kicserélte azokat a vezetékeket, melyek a közvilágítást biztosítják. Így várhatóan azon a részen jobb lesz a közvilágítás. A járda a korábbinál egy kicsivel keskenyebb lett, de így több hely jut a fáknak, vagyis a gyökereik kevésbé emelik meg a járdát. A tervek szerint egy-két padot is elhelyeznek majd a fák közé.