2024. december 19., csütörtök

Egyszeri segély talán a jövő héten

Közel 280 személy között osztják szét a másfél millió dinárt - ZENTAI VÍZKÁROK

A tartomány másfél millió dinár egyszeri segélyt irányzott elő a múlt péntek hajnali felhőszakadásban vízkárokat szenvedett családok részére. A károkat szerda délutánig lehetett bejelenteni. A bejelentések nyomán három bizottság szerdán, csütörtökön és pénteken ellátogatott az érintett házakhoz, és megnézték, valóban volt-e alapja a bejelentésnek. Csízik Károly, Zenta alpolgármestere elmondta, hogy a pénzt kizárólag azok között osztják szét egyenlő arányban, akiknél benn, a lakótérben állt a víz.

– Akinek a kertjét, a pincéjét, az ólait öntötte el a víz, vagy akinél leszakadt a plafon, esetleg kidőlt a fal, az nem részesül támogatásban. Már 250 olyan helyen jártunk, ahol elöntötte a lakóteret a víz, 31 épületbe azonban még nem jutottunk el, azok hétfőre maradnak. Ez a 31 ház a Kertek helyi közösségben van, ahol egyébként a legtöbb kár keletkezett. Sajnos azonban, ha a másfél millió dinárt szétosztjuk ennyi családra, az csak pár ezer dinár lesz. Ezt nem lehet kártérítésnek nevezni, csupán egyszeri segélynek. Az önkormányzat önerőből semmit sem tehet, a város vezetősége viszont folyamatosan próbál pénzt szerezni további segélyezésre – mondta az alpolgármester.

Širková Anikó, Zenta polgármestere tegnap Újvidéken járt aláírni azt a szerződést, amelynek alapján a tartomány folyósítja a megígért összeget. A polgármestert telefonon értük el. Azt mondta, igyekeznek mielőbb szétosztani a segélyt, ha lehet, már a jövő héten.

Eddig tehát 250 ház került fel a segélyezettek listájára, hétfőn pedig további 31 épülethez látogatnak el. Ha mondjuk 280 háztartás között kell szétosztani a másfél millió dinárt, akkor a károsultak egyenként 5357 dinárt kapnak majd.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás