2024. december 19., csütörtök

Keresik a felelőst

Vigyázzon, aki erre jár! (Fotó: Horváth Ágnes)

Zentán a Város körüli úton, a zsidó temető sarkánál egy kb. 2×2 méteres területen még a nyár végén megsüllyedt az aszfalt, néhány héttel később pedig be is szakadt, és azóta is úgy áll. Valójában nemcsak az aszfalt omlott be, hanem a vízelvezető akna is beszakadt. Több mint egy hónapja figyelmeztető táblát helyeztek el a gödör szélére, de azóta már az is beledőlt, viszont javításnak még mindig nyoma sincs. Kosiczky András, a Centar–Tópart helyi közösség tanácsának elnöke azt mondta, ki fogják deríteni, kinek a hibájából keletkezett ekkora kár. –Október 11-én a csatornahálózat tervezőjével, a kivitelezővel, az ellenőrrel, a közlekedési és építési felügyelővel, valamint egy független szakértővel közösen abban állapodtunk meg, hogy az aknát ki kell bontani, a szakértőnek le kell menni, és csak úgy lehet megállapítani, mi történt. A csatornahálózatot az adai Obnova építőipari cég építette, ezért nyomban felszólítottuk őket, hogy öt napon belül kezdjék meg a javítást. A felszólításunkra hétfőig kellett volna reagálnia a vállalatnak, de a válaszlevél csak szerdán érkezett meg. A helyi közösség nevében ügyvédet fogadtunk, és az ő tanácsától függnek a további lépéseink, de az biztos, hogy ha valaki hibázott, akkor perre visszük az ügyet, hiszen a javítás legalább egymillió dinárba kerül – mondta Kosiczky.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás