2024. december 19., csütörtök

Gitárral a kézben

A zentai Bulatović Éva az X-Faktorban lépett fel
„Gitár nélkül nem tudok meglenni!” (Fotó: Horváth Ágnes)

Az RTL Klub X-Faktor című műsorának december negyedikei adásában egyszer csak egy zentai lányt, a 21 éves Bulatović Évát pillanthattuk meg villanygitárral kezében. Nem versenyzőként lépett színpadra, hanem Bereczki Zoltán énekes gitáros kísérőjeként. Éva a napokban itthon járt, találkoztunk vele, és arról faggattuk, hogy került ebbe a népszerű műsorba:

– A Kőbányai Zenei Stúdióban gitár szakon tanulok. Keresztes Ildikó, az X-Faktor egyik mentora Póka Egontól, az iskolánk igazgatójától kért villanygitárost Bereczki Zoltán fellépéséhez, és az igazgató engem ajánlott. Ez pénteken volt, az élő adás meg szombat este. Azért szóltak ilyen későn, mert egy másik gitáros lánnyal többször is próbáltak, de az nem felelt meg az elvárásoknak. Így kerültem én a képbe. Azt mondták, legyek felszabadult, ne szobrozzak egy helyben, hanem tegyem a dolgom, mozogjak szabadon. Pénteken elkaptam a számot, szombaton délelőtt próbáltunk, este meg már a színpadon zenéltünk.

Milyen volt az X-Faktorban szerepelni?

– A színpadot és a sok embert már megszoktam, ugyanis az itthoni Screamers nevű zenekarommal már volt szerencsénk többször is nagyobb színpadokon nagy létszámú közönség előtt fellépni, de azért mégis volt bennem egy kis félelem. Bereczki Zoltán eléggé ismert énekes, ismert zenészek meg művészek voltak ott, ráadásul még kameráztak is, úgyhogy nem volt mindegy, de nagyon élveztem. Kicsit ijesztő volt, amikor belegondoltam, hogy ezek után talán megismernek az emberek
az utcán, ezért azóta mindig kapucnit hordok, meg hát tél van, és fázik a fejem is.

A családod ott volt-e a fellépésen?

– Sajnos nem, mert túl későn tudtuk meg ezt az egész szereplést, ezért mindenki itthon, a képernyő előtt szurkolt nekem.

A felkérés csak erre az egy alkalomra szólt?

– Igen. Egyelőre nincsenek további tervek, de lehetséges, hogy a jövőben még dolgozunk együtt Bereczki Zoltánnal, semmi sincs kizárva. Imádok gitározni, nem is tudnék meglenni nélküle, ezért mindig keresem az alkalmat, hogy játszhassak. Ezért is vagyok tagja két zenekarnak, mint már említettem a zentai Screamersnek és egy csak csajokból álló pesti bandának. A pesti lányokkal alkotott zenekarunknak még nincs neve, de hamarosan kitalálunk valami jót.

Hol láthatunk legközelebb?

– A Screamersszel dec. 18-án, pénteken a zentai a Mojo clubban a Lord Bishop előzenekaraként lépünk fel, a pesti csajbandával pedig december 21-én Budapesten lesz az első koncertünk, remélem addigra nevünk is lesz – mondta Évi.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás