Február 26-án, szombaton tartják meg Zentán, a Művelődési Házban a XIII. Hagyományaink Ünnepe elnevezésű rendezvényt, amely ezúttal a „Homokos a, kavicsos a kispej lovam lába” címet viseli majd. Az ünnepség főszervezője, Hajnal Anna elmondta: azért választották éppen ezt az elnevezést, mert az idén Bodor Anikó népzenekutatóraés Györe István hagyományápolóraemlékeznek majd, és köztudottan ez a népdal volt Bodor Anikó nagy-nagy kedvence.
– A gálaműsor este fél hétkor kezdődik, de már hat órától várjuk a közönséget a tökös ételek kóstolójára. Bizonyára sokan emlékeznek arra, hogy tavaly almás finomságokat kellett készíteniük a részvevőknek, illetve almával kapcsolatos hagyományokat kellett feleleveníteniük. Az idén a töké lesz a főszerep. Összesen hét kiállítócsoportot várunk, ilyen sok csapat a tizenhárom év alatt még sohasem volt. Mindez azért szolgál külön örömünkre, mert azt bizonyítja, sokan fontosnak tartják a hagyományápolásnak ezt a módját is – magyarázta lapunknak nyilatkozva Hajnal Anna, majd hozzátette: – A gálaműsoron Širková Anikó, Zenta polgármester asszonya mond köszöntőt. Az est vendége lesz a magyarkanizsai Tisza Néptánc Egyesület Hetrefitty csoportja, amely dél-alföldi táncokkal kedveskedik majd a közönségnek, és a budapesti Csillagszemű Táncegyüttes egyik táncospárja, akik szatmári táncokat mutatnak be. A táncosokon kívül mesemondók és népdalénekesek is fellépnek majd, a műsor elején és végén pedig külön meglepetéssel szolgálunk a vendégeknek. A részvevők produkcióit az idén is a Véka Zenekar kíséri, a látottakat pedig a Burány Katalin etnográfus, Rind Melitta tanító, népi táncoktató, Szabó Gabriella népművelő és Szabó Kocsis Zsuzsanna néprajzkutató összetételű bírálóbizottság értékeli. Azt hiszem, mindebből látszik, hogy igen színvonalas műsorra számíthatnak az érdeklődők, ahol a szakavatott zsűri vélhetően rendkívül hasznos tanácsokkal szolgálhat a csoportok számára, felkészítve őket a Durindóra és a Gyöngyösbokrétára – mondta a főszervező.