2024. december 22., vasárnap

A zentai közgazdasági középiskola (továbbra is) fogyasztói tudatosságra nevelő intézmény

Öt évvel azután, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium által kiírt pályázaton, első külhoni iskolaként elnyerte ezt a címet, a zentai Közgazdasági-Kereskedelmi iskola az idei kiíráson is sikeresen szerepelt, ezért ismét maguknak tudhatják ezt a rangos elismerést, amit a középiskola igazgatójának, Zsíros Jankelić Anikónak Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár adta nyújtott át ma a 10. Körzeti Fogyasztóvédelmi Verseny eredményhirdetése előtt.

Keszthelyi az elismerés átnyújtása előtt a beszédében kiemelte, hogy ez az iskola kiemelkedő tevékenységet folytat a fogyasztóvédelem terén, amely során az idén tizedik alkalommal rendezte meg fogyasztóvédelmi vetélkedőjét, de emellett az is fontos, hogy együttműködik a Zentai Fogyasztóvédelmi Központtal és magyar fogyasztóvédelmi egyesületekkel, így nemcsak a szegedi illetve csongrád-csanád megyei fiatalok, hanem a zentai fiatalok is részesülnek fogyasztóvédelmi ismeretekben.

Keszthelyi szerint kiemelkedően fontos, hogy a diákok fogyasztóvédelmi ismeretekre tegyenek szert, mert mindannyian a fogyasztói társadalomban nőttünk fel és ami még lényeges, hogy a jövő vállalkozói is ezen diákok közül kerülnek ki. Ennélfogva mindenképpen fontos, hogy ebben az iskolában fogyasztóvédelmi jogot is tanuljanak, s ezen ismereteket időben elsajátítsák, így az elkövetkezőkben a fogyasztóhatósági rendszernek is könnyebb dolga lesz, ha tisztességes vállalkozásokkal szembesülnek a piacon.

A fogyasztóvédelmi versenyről bővebben napilapunk Vonalkód rovatában olvashatnak majd.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás