2024. december 22., vasárnap

Jubileumi kiállítás Zentán

A Zentai Városi Múzeumban szombaton nyílt meg a 15. Nemzetközi Művészeti Műhely kiállítása, amelyen az alkotóműhely másfél évtizedes fennállása alatt született alkotások egy részét tekinthetik meg a látogatók. Az egybegyűlteket Szarka Mándity Krisztina művészettörténész, a zentai múzeum munkatársa üdvözölte, majd a kiállítást Mezei Erzsébet, a Nemzetközi Művészeti Műhely vezetője nyitotta meg.

Visszatekintőjében beszélt arról, hogy a művészeti megmozdulás egészen a kilencvenes évekig vezethető vissza, ugyanis akkoriban rajztanár kollégáival kerámiatábort szervezett a zentai általános iskolás gyermekek számára. Az egykori internátus épületében tíz éven keresztül szervezték meg ezt a műhelymunkát, miután azonban az épület állaga nagyon leromlott, és lakhatatlanná vált, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központban találtak új helyszínt a táboruknak, ahol sokkal jobb körülmények közepette dolgozhattak, ezért zentai és újvidéki képzőművészek számára is biztosítottak alkotási lehetőséget. Hozzátette, hogy ekkor alapította meg a Zentai Képzőművészeti Műhely Polgári Társulást is.

Miután 2009-ben meghívták egy horvátországi rakukerámia-táborba, egy évre rá Zentán is megszervezte az első kerámiatelepet, és ez tekinthető a nemzetközi alkotóműhely közvetlen elődjének.

– Azt a célt tűztük ki, hogy találkozzanak és közösen alkossanak a különféle művészeti területek alkotói, külön figyelmet szentelve a frissen végzett képzőművészeknek, a középkorosztálynak és az idősebbeknek – emlékeztetett az alkotóműhely vezetője, és rámutatott, hogy a fiatalok a frissességet és az újdonságokat, az idősebbek a tapasztalatot és az általuk kikísérletezett és jól bevált módszereket hozzák a nemzetközi alkotóműhelybe.

A kiállításon hegedűjátékával közreműködött Mezei Szilárd és Mezei Bertalan.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Horváth Zsolt felvétele