2024. december 22., vasárnap

Sztárvendégek Zenta város ünnepén

Színvonalas programokkal készülnek a szervezők

A Zenta város ünnepe rendezvénysorozat augusztus 31-én kezdődik és szeptember 11-ig tart. A hagyományokhoz híven városnapi kiállítással készül a Zentai Városi Múzeum, ahol a Felsőhegynél felfedezett, úgynevezett Templomdomb régészeti feltárása során talált tárgyakból állítanak össze egy tárlatot.

Kecsenovics Szilvia, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ megbízott igazgatója elmondta, hogy a magyarországi Giovani Artisti együttes interaktív gyerekprogrammal készül szeptember 5-re, illetve egy komolyzenei vonósnégyes hangversennyel szeptember 6-ra.

– Pénteken, szeptember 6-án a sportcsarnok előtt bemutatkoznak a zentai hagyományőrző csoportok, valamint az M Dance hip hop táncstúdió bemutatóját is megtekinthetik, majd koncertekkel folytatódik a nap. Először a zentaiak körében jól ismert OldSkullz zenekar lép a színpadra, őket pedig a Zana együttes követi. Végül lemezlovas veszi át az emelvényt és Balkán partival zárul a nap. Szombaton, 7-én délelőtt a Zentai Magyar Kamaraszínházban kerül sor a II. ZentArt könnyűzenei tehetségkutatóra, amelyet Zenta a testvérvárosával, Pakssal közösen szervez meg. Ki kell emelni, hogy ez az Öröm a zene tehetséggondozó program vajdasági elődöntője is egyben. A délutáni órákban a Mazsorett Kavalkád, illetve a Flamenco Táncklub látványos felvonulása lesz látható lent a Népkertben, valamint színpadra lépnek a Merkur–Midnight ügyes táncosai és az Ispiláng Néptáncegyüttes is. Ezt követően a Zenta Város Fúvószenekarának a hangversenye következik. Estefelé a 150 éves fennállását ünneplő Zentai Önkéntes Tűzoltótestület tart bemutatót, a kisszínpadon pedig Ágota és Endre zenél – mondta Kecsenovics Szilvia.

A megbízott igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy szombaton 19 órától a nagyszínpad az operettgálának ad helyet, ahol Oszvald Marika lesz a sztárvendég.

– A folytatásban 22 órakor a tűzijátékot csodálhatják meg azok, akik ellátogatnak a sportcsarnokhoz. A tűzijáték után Freddie koncertje következik, majd a szombat este egy retró partival zárul. Nagy örömünkre szolgál, hogy az idén visszatérnek a városunkba a hőlégballonok is, ugyanis a XVII. Nemzetközi Hőlégballon Fesztiválnak és Versenynek otthonunk ad helyszínt szeptember 6-án és 7-én, amikor is a ballonok a Népkertből repülnek fel. Szeptember 10-én a Kiszsinagóga épületében megnyílik Recskó Béla kiállítása is a Történelmünk néma tanúi címmel. Igyekeztünk úgy összeállítani a városnapi rendezvénysorozatot, hogy színes és tartalmas legyen és egy család minden korosztálya megtalálja a számára érdekes programot e napok valamelyikén – mondta a megbízott igazgató.

Parkolni a rendezvény ideje alatt a hídlábnál lévő strandnál, a stadionnál és a sportcsarnok mögött lehet, az arra kijelölt területen.

A városnapi rendezvénysorozatot többek között támogatta a Tartományi Regionális Fejlesztési, Régióközi, Együttműködési és Helyi Önkormányzati Titkárság, a JTI Rt., a Pannon RTV, és több helyi szponzor is segített a szervezésben, akiknek ezúton is köszönik a szervezők a támogatást.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád felvétele