2024. december 21., szombat

Játékos fejlesztés

Segítség a koraszülött gyereket nevelő családoknak

Pénteken ismét Zentán tartottak tanácsadást a magyarországi Korábban Érkeztem Alapítvány munkatársai koraszülött, illetve atipikusan fejlődő gyerekek és családjuk számára. Szarka Mándity Krisztina, a foglalkozások koordinátora elmondta, hogy immár több mint egy éve zajlanak ezek a foglalkozások, amelyek során az alapítvány különböző szakemberei segítik a kisgyerekek megfelelő fejlődését.

– Fontos kiemelni, hogy ezek a felmérések, tanácsadások a szülők számára ingyenesek. A gyógytorna, a gyógypedagógiai felmérés, a tanácsadás mellett volt már lehetőség TSMT fejlesztő tornára is, ami tudomásunk szerint helyben nincs. Itthon a koraszülöttek utógondozása még gyerekcipőben jár, ezért érdemes élni a lehetőséggel.

A pénteki alkalmon négy család vett részt, amelyek különböző korú gyerekekkel érkeztek. Róza Gabriella gyógypedagógus és Kasza Blanka gyógytornász állapotfelméréssel, játékos tornával, beszélgetéssel várta a családokat.

– Hozzám általában úgy érkeznek a gyerekek, hogy valamilyen elmaradás van a mozgásukban, például bizonyos életkorban még nem kúsznak, nem másznak. Előfordul az is, hogy azt kérik, nézzünk rá a lábboltozatra, bokasüllyedésre, hogy milyen cipő használatát ajánlanánk. A gyógypedagógus kollégához pedig gyógypedagógiai fejlesztéssel kapcsolatos kérdésekkel érkeznek a szülők. Ebből a szempontból a vajdasági családok sem kivételek, itt is ugyanezek a problémák és kérdések a leggyakoribbak – mondta Kasza Blanka, aki azt is hangsúlyozta, hogy a felmérés és a gyakorlatok megtanítása után sem hagyják magukra a szülőket.

– A tanácsadás keretében azt is megbeszéljük a szülőkkel, van-e szükség arra, hogy rendszeresen szakemberhez járjanak, illetve hogy kihez tudnak fordulni helyben. Természetesen mi is szeretettel várjuk őket Szegeden további gondozásra.

Az alapítvány munkatársai igyekeznek havi rendszerességgel Zentára látogatni, így a következő felmérést és tanácsadást várhatóan novemberben szervezik meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Kasza Blanka gyógytornász munka közben