2024. december 3., kedd

Új hely, időtálló stílus

A zentai Lacmar rendezvényterem várja új és visszatérő vendégeit a Posta utcában

A Lacmar rendezvényterem a nyáron nyitotta meg a kapuit a Posta utcában, és gyorsan a város egyik ékkövévé vált. Ugyan sokan még mindig nem tudnak a létezéséről, ettől függetlenül a Lacmarban nagy szeretettel várják a leendő vendégeket. A terem alkalmas bálok, születésnapok, keresztelők és kisebb lakodalmak lebonyolítására, valamint kibérelhető igény szerint egyéb rendezvényekre is.

Kalmár Mária, a terem tulajdonosa úgy mesélte, hogy eladták a temerini és a péterrévei családi házukat, és tavaly októberben úgy vásárolták meg a zentai Posta utcai épületet, amelyet rendezvényteremmé alakítottak át.

– Mivel a rendezvényszervezés mindig is közel állt a családhoz, egyértelmű volt, hogy mibe fektetünk. Mindemellett az is megerősített bennünket a döntésben, hogy az egykori temerini Kalmár kocsmát is a családunk üzemeltette, és ezt mi jelnek vettük. Természetesen az is közrejátszott a döntésben, hogy a zentai kibérelhető termek hosszú hónapokra előre le vannak foglalva, szóval minden ebbe az irányba terelt bennünket. Meg is vettük gyorsan a házat, és átalakítottuk. Az utcafront felőli részen a szobákból kivettük a közfalakat, aminek köszönhetően kaptunk egy nagy termet, valamint a ház további részéből újabb két szobát kapcsoltunk hozzá a teremhez. Csaknem 200 négyzetméter területünk lett így, és bőven lett hely a rendezvények lebonyolítására – magyarázta Kalmár Mária.

Hozzátette, hogy a felújítás során megtartották a ház eredeti nyílászáróit, csak felújították őket.

– A munkálatok idén februárban kezdődtek, és június 30-án tartottuk a megnyitót. Nagyon elégedettek vagyunk a mesterekkel, gyönyörű munkát végeztek. Az ablakok és ajtók restaurálására nehezen találtunk szakembert, de végül ez is sikerült, és nagyon szépen felújította a nyílászárókat. A ház megőrizte az arisztokrata vonásait, amire mi nagyon büszkék vagyunk. A vendégek részéről is sok pozitív visszajelzés érkezett ezzel kapcsolatban. Egyelőre a munkát családon belül oldjuk meg, mi takarítunk, és mi is szolgálunk fel, ha szükséges. Főzni nem szoktunk, az ételt a vendégek saját maguknak biztosítják. Természetesen ha a vendégek egymás között kívánják megoldani a felszolgálást, az is lehetséges, akkor mi csak feltakarítunk és elmosogatunk a végén. A terem bérlése 400 dinárba kerül személyenként, és mi adjuk a poharakat, az evőeszközöket és szükség szerint amit kell. A zene 2 óráig szólhat, de utána is lehet maradni, csak a zenét el kell zárni. A kisebb teremben 20–25-en férnek el, a nagyobban pedig több mint 60-an. Amennyiben szükség van tánctérre is, akkor nagyjából 90 személy fér el kényelmesen egyszerre, ha viszont arra nincs igény, akkor akár 110–120 vendég is helyet tud foglalni. Az udvarban van egy nagyobb terasz és egy játszótér is, és szeretnénk egy grillhelyiséget is kialakítani. A közeljövőben két-három bálnak, szilveszterezésnek és pótszilveszterezésnek is otthont adunk. Eddig csak pozitív visszajelzéseket kaptunk a vendégektől, de még mindig sokan nem is tudnak a hely létezéséről – fogalmazott Kalmár Mária

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Csaknem 200 négyzetméteres belterülettel és gyönyörű környezetben várják a vendégeket a Lacmar rendezvényteremben