2024. december 21., szombat

Ösztöndíj a középiskolás diákoknak

Várják a pályázatokat a Zentai Diáksegélyező Egyesületben

Egyszeri, nyolcezer dináros összeggel támogatja a Zentai Diáksegélyező Egyesület (Zende) a magyar anyanyelvű, Szerbiában tanuló középiskolás diákokat. Erről számolt be pénteken délelőtt Nagy Rózsa, az egyesület elnöke, aki Burány Hajnalka polgármestert, Juhász Attilát, a községi képviselő-testület alelnökét és Bognár Zsoltot, Zenta község tanácsának művelődéssel és oktatással megbízott tagját fogadta.

Nagy Rózsa elmondta, hogy a pályázat november elsejétől december elsejéig áll nyitva, és zentai, törökkanizsai, csókai, adai vagy magyarkanizsai lakhellyel rendelkező középiskolások jelentkezhetnek rá. Hozzátette, hogy legalább 3,50-es tanulmányi átlaggal kell rendelkezniük, ezzel is ösztönözni szeretnék őket arra, hogy jól tanuljanak.

Megjegyezte, hogy tavaly 253 diák nyerte el az ösztöndíjat, az idén 500 pályázóra számítanak. A beérkező dokumentumokat december 15-éig bírálják el, az összegeket, a tervek szerint, karácsonyig folyósítják.

Az adatlap beszerezhető a Zende székházában a fogadónapokon (Jovan Jovanović Zmaj 37., Zenta; fogadónapok: hétfő 16 és 18 óra között, szerda és péntek 8 és 11 óra között), vagy letölthető az egyesület Facebook-oldalán megtalálható linkről, amelyben a szükséges dokumentumok listája is megtalálható. A teljes pályázatot átadhatják személyesen, postai úton vagy elektronikusan a zende.supus@gmail.com címen (minden csatolmány éles fénykép, jpg-formátum vagy szkennelt dokumentum, pdf-formátum kell, hogy legyen).

A program a Bethlen Gábor Alap forrásaiból valósul meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság és a Magyar Nemzeti Tanács támogatásával.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: December elsejéig várják a pályázatokat