2024. december 22., vasárnap

A magyar nyelv megőrzéséért

Tudományos konferenciát tartottak a magyar nyelv és irodalom szakos tanároknak Zentán

Számos fontos témát érintettek a szombat délelőtt Zentán megtartott tudományos konferencia résztvevői. Az eseményt a Kárpát-medencei Magyartanárok Kulturális Egyesülete (KMTKE) szervezte magyar nyelv és irodalom szakos tanároknak. Az előadók között ott volt Takaró Mihály, az egyesület elnöke, valamint Varjú Potrebity Tatjana is, a Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának oktatásért felelős tagja.

Takaró Mihály érdekes témával készült a konferenciára. Általa Herczeg Ferenc munkásságát ismerhették meg a jelenlevők. A KMTKE elnöke úgy látja, az a munka, amit a délvidéki magyarság, különösen a magyar nyelv és irodalom szakos tanárok végeznek, igen hősies. 

– Nagyon fontos az, ahogyan ilyen körülmények között is igyekeznek helyben tartani a következő generációt, és megerősíteni az identitásukat a magyar nyelv tanítása által. Ha mindebben előre tudunk lépni, akkor sokat tettünk azért az ügyért, ami a délvidéki magyarság megmaradását illeti – mutatott rá Takaró Mihály.

Varjú Potrebity Tatjana előadásában igyekezett rávilágítani arra, hogy mi mindent tett az MNT az elmúlt években a magyar oktatás megerősítéséért, és azért, hogy itthon tartsa a fiatalokat. Kiemelte az alacsony létszámú tagozatok megőrzését, a komplex ösztöndíjprogramot, a magyarul tanuló diákok és óvodások támogatását, illetve rámutatott arra is, hogy mely intézményeket nyilvánította kiemelt jelentőségűvé az MNT az utóbbi időszakban. 

– Az elmúlt 25 év nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ne éljük át újra azokat a tagozatbezárási kísérleteket, amelyekre a ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején volt példa. Vajdaság egész területén be akarták zárni azokat az osztályokat, ahol nem volt elegendő a létszám. Amióta a Magyar Nemzeti Tanács ilyen tevékeny, a tartományi oktatási titkársággal és az Oktatási Minisztériummal karöltve, minden egyes magyar tagozatot, ahol öt főnél többen iratkoznak be, meg tudunk menteni – hangsúlyozta Varjú Potrebity Tatjana.

A felsorolt előadók mellett ott volt még Iván Éva, aki a kárpátaljai helyzetet mutatta be a magyar nyelv fennmaradásának szempontjából, az előadásokat követően pedig egy fórumon beszélgethettek a résztvevők egymással a saját meglátásaikról. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Varjú Potrebity Tatjana a Magyar Nemzeti Tanács erőfeszítéseit mutatta be, amit a magyar oktatás megőrzéséért tett az elmúlt években (Fotó: Gergely Árpád)