Ismét hangulatos koncertre várják az érdeklődőket a Kiszsinagógában. Ez alkalommal a zentai származású, világhírű szaxofonművész, Laki Ákos és zenekara lép színpadra, egy izgalmas repertoárt hozva el a zenész szülővárosába.
Laki Ákos elárulta, hogy korábban sokat fellépett a zentai szórakozóhelyeken, így jól ismeri a helyi közönséget. Bevallotta, hogy már fiatal korától teljesen elvarázsolta a latin zene, ugyanakkor a balkáni és a magyar népzene is közel áll a szívéhez, és ezek elemeit is szívesen beépíti muzsikájába.
– Gyerekkoromban különféle népzenei csoportokban játszottam, később lakodalmakban is muzsikáltam. A latin zenével Rotterdamban találkoztam, ahol a konzervatóriumban külön részleg foglalkozott ezzel a stílussal. Az ország sokszínűsége is inspiráló volt, hiszen Hollandiába sokan érkeznek a világ minden tájáról. Én a latin nemzetiségűekkel barátkoztam, emellett jazzt tanultam – mesélte a szaxofonművész. Elmondta, hogy ezt a három stílust – a népzenét, a latint és a jazzt – ötvözi majd a vasárnap esti koncerten. Az eseményen olyan slágereket is hallhat a közönség, amelyeket Laki Ákos hajóutakon is gyakran előad, köztük örökzöld dallamokat is.
Az Easy Latin Vibes című koncertet a Kiszsinagógában rendezi meg a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ vasárnap, december 8-án, 17 óra 30 perctől. Az együttes tagjai: Laki Ákos (szaxofon), Blahó Attila (zongora), Turcsányi Áron (basszusgitár), és Karácson Zsolt (dob).
A belépés ingyenes, a helyfoglalás érkezési sorrendben történik.
Nyitókép: Laki Ákos mindig szívesen lép fel szülővárosában, ahol szeretik a világjáró zenész munkásságát (Gergely Árpád felvétele)