Zentán pénteken délben a városháza oszlopcsarnokában koszorúzási ünnepség keretében emlékeznek meg a 30 éve, 1991. november 5-én kezdődött kétnapos béketüntetésről. Az elkeseredett polgárok felemelték szavukat a Horvátországban folyó véres polgárháború és a tartalékosok tömeges mozgósítása és frontra küldése ellen.
A békemegmozdulás másnap, november 6-án már Adára is átterjedt, a lakosság ott is tömegesen vonult ki a városháza elé, hogy tiltakozzon az esztelen vérontás ellen, amelyben nem kívántak részt venni a Tisza menti polgárok.
Október utolsó napjaiban a katonai vezetőség fokozta a tartalékosok mozgósítását a Baranyában, Vukovár környékén egyre szélesedő frontvonalon a sorkatonaság feltöltésére. Zenta községben több száz tartalékost szerettek volna mozgósítani, úgymond katonai gyakorlat céljából. Ezt persze senki sem hitte el. A katonaköteles férfiak, a tartalékosok abban a válságos időkben nem tartózkodtak otthon, nehogy a behívót éjjelente kézbesítők otthon találják őket.
Sokakat a munkahelyükről vittek el a frontra. Ahhoz, hogy négyszáz embert össze tudjanak szedni, kétezer behívóparancsot állítottak ki, de még így sem gyűlt össze a kívánt létszám. Akik eleget tettek a behívóparancsnak, azokat a Tornyos melletti mezőgazdasági birtokra vitték.
Bodó József, a válságtörzs bíróságon meghurcolt tagja, abban az időben tartalékos tiszt volt:
– Bennünket, tartalékosokat, november 3-án buszokkal szállítottak Tornyosra, úgymond kiképzésre. Nagyon rossz körülmények között, vizes szalmán, huzatos épületben várakoztunk. Csakhamar kiderült, a Szabadkáról érkezett katonatisztek nyíltan közölték velünk, hogy mi tulajdonképpen önkéntesek vagyunk, amit alá is kell írnunk, és visznek bennünket Horvátországba. Amikor arra hivatkoztunk, hogy mi a területvédelemhez tartozunk, az egyik tiszt arrogánsan megjegyezte, hogy „könnyebb otthon papucsban tévét nézni, mint a fronton a hazát védeni". Ez a viszonyulás nagyon felháborított mindenkit. Egyre erősödött mindenkiben az elhatározás, hogy márpedig mi más ország frontjára nem megyünk.
Az asszonyok, anyák és feleségek november 4-én kimentek Tornyosra meglátogatni a tartalékosokat. Németh Ilona a fiához ment:
– Az autóbuszok is ott voltak Tornyoson, ha mi, asszonyok, akkor otthagyjuk a tartalékosokat, elvitték volna őket a frontra. Elhatároztam, hogy nem tágítunk, ha helyben kivégeznek, akkor sem. A városelnök, Miladin Lalić is velünk volt egész éjjel, november 5-én reggel hatkor visszaküldtük Zentára, hogy küldjön buszokat a tartalékosokért. Nagy nehezen küldtek két autóbuszt. A tartalékosok, aki akart, jöttek velünk. Délután másik két busszal behoztuk a többi katonát is, és mindannyian a városháza elé vonultunk.
Zentán a katonakötelesek és hozzátartozóik többezres tömege tüntetett a városháza előtt. A tüntetők válságtörzset választottak, amely megfogalmazta követeléseiket, többek között azt, hogy a községi képviselő-testület írjon ki referendumot, amelyen a polgárok véleményt mondhatnak a háborúról és a mozgósításról.
Az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette a rendkívüli képviselő-testület döntését a referendum kiírásáról. A november 5-e utáni napokban a katonai rendőrség letartóztatta a válságtörzs három tartalékos altiszt tagját: Szabó Jánost, Bodó Józsefet és Papp Józsefet. Az ő kálváriájuk közel két éven át tartott, miközben a börtön után megjárták a frontot és a katonai bíróságot is.
