2024. december 22., vasárnap

Fókuszban a rendszerváltás

Zentán hétfőn kezdődik a Mementó – Rendszerváltó Filmek Fesztiválja

Szeptember 6–9. között, vagyis hétfőtől csütörtökig a zentai Művelődési Házban első alkalommal kerül megrendezésre a Mementó című dokumentum- és ismeretterjesztőfilm-fesztivál, amelyet az idén aktuális történelmi emlékév, a rendszerváltás jegyében szerveztek meg. A fesztivál célja a közép-kelet-európai film- és televíziós szakemberek közötti szorosabb kapcsolat kialakítása, a filmes és televíziós dokumentumfilmek bemutatása és megméretése.

A fesztivál kapcsán pénteken a Zentai Magyar Kamaraszínházban megtartott sajtótájékoztatón a szervezők nevében Kormányos Katona Gyöngyi elmondta, hogy nagyon izgalmas filmeket láthat majd a közönség, kiváló rendezők kisfilmjei kerülnek bemutatásra, és hangsúlyozta, hogy szerdán és csütörtökön a délutáni, illetve a kora esti órákban egy-egy irodalmi találkozót is figyelemmel kísérhetnek az érdeklődők.

– A rendszerváltás nem szokványos téma, és lehet, hogy a fiataloktól még távol áll, kevésbé ismerik a tematikát, de most lehetőség adódik arra, hogy betekintsenek egy-egy történelmi eseménybe, és erre az elkövetkező napok kiváló alkalmat nyújtanak.

Farkas György filmrendező, operatőr, producer, a filmfesztivál igazgatója ismertette a programot, és összefoglalta, miért éppen a rendszerváltást választották témának. Hangsúlyozta, hogy terveik szerint évről évre megrendezik majd a fesztivált, a téma mindig más lesz, és mindig követi majd a Kárpát-medence emlékezetpolitikáját, vagyis az adott emlékévhez kapcsolódnak filmekkel.

– A rendszerváltást illetően nagyon sok film készült az elmúlt évtizedben, így volt miből válogatni. Jövőre, ellentétben az idei meghívásos részvétellel, nevezős lesz a fesztivál – jegyezte meg a fesztiváligazgató, a versenyfilmekről pedig elmondta, hogy mindegyik egy-egy gyöngyszem. Felvázolta, hogy két nagy csoportba szedték a megnézhető filmeket, egyrészt odafigyelnek az előző nemzedékre, vagyis az idősebb alkotókra, akik tevékenyen is részt vettek a rendszerváltásban, másik részről pedig az új generációval igyekeztek feltölteni a rendszerváltás gondolatát.

– Meghívóként nyújtjuk át ezt a fesztivált a zentaiaknak, az alkotóknak és a Kárpát-medencei filmes, irodalmár, képzőművész és egyéb művészeti szereplőknek. Terveink szerint azért gyűlünk össze, hogy elkezdjünk azon gondolkozni, milyen gondolattal szeretnék feltölteni azt a keretet, amit tulajdonképpen még a köztünk járó idősebbek megalkottak számunkra, s amit rendszerváltásnak nevezünk – mondta, majd hangsúlyozta, hogy a filmek vetítésén kívül három fontos pontja van a fesztiválnak, mégpedig a szerdán 18 órakor és a csütörtökön 16 órakor kezdődő irodalmi est, valamint a díjkiosztó, amelyen az Eleven Költők Társasága zenekar lép fel. A szerdai irodalmi délutánon Majoros Sándor, Marcsák Gergely és Király Farkas lesz jelen, a csütörtökin pedig Bene Zoltán, Lezsák Sándor, Szentmártoni János és Zsille Gábor.

A filmvetítéseket, az irodalmi programokat és a díjkiosztót a Zentai Magyar Kamaraszínház termében, a Művelődési Ház színháztermében és az aulában rendezik meg. Hugyik Richárd, a fesztiválnak helyet adó Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ igazgatója elmondta, hogy a fesztiválra szeretettel várják a dokumentumfilmek iránt érdeklődő zentaiakat, köztük a középiskolás diákokat is, és reméli, hogy egy pezsgő kulturális eseménysorozat veszi kezdetét hétfőn.

– A vetítések mindennap tíz órakor kezdődnek a kamarateremben. A filmeket egy délelőtti és egy délutáni szekcióban nézi meg a zsűri, amelyhez a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium diákzsűrije is csatlakozik. A férőhelyek száma korlátozott, így a színházban ingyenes helyjegyet kell igényelni – magyarázta Hugyik, és hozzátette, hogy a közönség is leadhatja szavazatát a megtekintett filmekre.

A zsűri elnöke Gulyás Gyula Kossuth-díjas filmrendező lesz, a további tagok pedig Kucsera Tamás Gergely, a Magyar Művészeti Akadémia főtitkára, művészetelméleti szakíró és eszmetörténész, Kollarik Tamás, aki a jelenkori Kárpát-medencei dokumentum- és ismeretterjesztő filmek finanszírozásának egyik rendszerét építi, egyetemi oktató és filmrendező, Lukácsy György filmkritikus, a Nemzeti Filmintézet kuratóriumának tagja, Nagy Anikó, a fesztivál művészeti vezetője, filmrendező, a zsűri titkára, dr. Bódi Ferenc történész és Beke Mihály András beregszászi konzul, újságíró és rendező.

A filmfesztivál megrendezését a „30 éve szabadon” Emlékbizottság, a Nemzeti Kulturális Alap részesítette támogatásban. A rendezvénysorozat partnerei a Petőfi Kulturális Ügynökség, Zenta Község Önkormányzata, a Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, a Zentai Magyar Kamaraszínház és a Közélet Alapítvány. A rendezvény médiapartnere a Pannon RTV. A fesztivál életre hívásában sokat segédkezett a szegedi Tisza-part Média Kft., amelyet az összejövetelen Buzogány Czabafi Mária, a cég zentai származású ügyvezetője képviselt.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás