2024. december 4., szerda

Fiatal agrárvállalkozók versenye

Harmadik alkalommal rendezik meg az „Ötletből valóság” Vajdasági (Agrár)vállalkozói Konferenciát és Innovációs Versenyt
A mentori napon dr. Muhi B. Béla, Juhász Bálint és dr. Lengyel László segítette a részt vevő csapatok munkáját (Gruik Zsuzsa felvétele)

A mentori napon dr. Muhi B. Béla, Juhász Bálint és dr. Lengyel László segítette a részt vevő csapatok munkáját (Gruik Zsuzsa felvétele)

A zentai Pro Scientia Naturae Alapítvány immár harmadik éve szervezi meg Ötletből valóság elnevezésű vállalkozói versenyét vajdasági középiskolásokból és egyetemistákból álló csapatok számára. A tematika idén egy új, egészséges termék piaci bevezetése köré épül.

A verseny első állomásaként szombaton mentori napot tartottak a benevezett két-három fős csapatok számára, amelyeknek tagjai ennek keretén belül panelbeszélgetésen és csapatépítő foglalkozáson vettek részt. A panelbeszélgetésre Juhász Bálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, dr. Muhi B. Béla, a program ötletgazdája, valamint dr. Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány ügyvezetője részvételével került sor. A beszélgetést követően Kulcsár Sarolta programkoordinátor tartott játékos közösségépítő foglalkozást a részt vevő csapatok és mentoraik számára. A programkoordinátor a verseny felépítéséről elmondta, hogy a mentori napon a csapatok még nem mutatták be az ötleteiket.

– Ekkor még csupán szemléletformálás zajlik, a munkájukat igyekszünk könnyebbé tenni. A játékos foglalkozás pedig azt a célt szolgálja, hogy segítse a csapatok egységgé formálódását, és ráhangolja őket a versenyre – hangsúlyozta, majd hozzátette, idén tizennégy csapat jelentkezett a megmérettetésre, amelyek számos oktatási intézményből érkeztek. Így egyebek között a zentai Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola, a szabadkai Politechnikai Középiskola, valamint a magyarkanizsai Beszédes József Mezőgazdasági és Műszaki Iskolaközpont is képviseltette magát. A verseny következő állomásáról elmondta, hogy azt június elsején szervezik meg, és a mentori naphoz hasonlóan több részből tevődik majd össze.

– Délelőtt egy szakmai konferencia lesz, ahol szakmai előadások formájában mutatjuk be a csapatmunkának, a trendek követésének, az innováció saját szemléletünkbe és munkánkba való beépítésének jelentőségét. Számos olyan pontot érintünk majd, amelyek segítségével sikeresebbé tehetjük a fiatalokat a vállalkozás és a munkavállalás területén. A program délutáni része pedig maga a verseny lesz, ahol a részt vevő csapatok bemutatják az ötleteiket, a legsikeresebbeket pedig természetesen díjazzuk is – magyarázta Kulcsár Sarolta.

A program a Pallas Athéné Domus Educationis Alapítvány támogatásával és a Szent István Egyetem Kárpát-medencei Agrár- és Vidékfejlesztési Innovációs Központjával való együttműködés segítségével valósul meg.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás