Alig három hete foglalta el helyét a városi tanácsban, a nemzeti és vallási közösségekkel megbízott Jankovich Szilárd (VMSZ), és máris a testület legexponáltabb tagja, járja a terepet, beszélget, ismerkedik, tesz a közösség érdekében, ahol csak tud, tervezi további föladatait, és a városban is megmaradt telecskainak, tapasztalata alapján a falvak problémáival kiemelten foglalkozik. Ismeri a város érverését, hiszen 12 évet töltött el a városi képviselő-testület padsoraiban, és a tanács jelenlegi munkaszervezése is kezére játszik.
A városi tanács többi tagja eddig nem különösebben mutatkozott a nyilvánosság előtt, Ön viszont e rövid idő alatt több helyen megfordult, a helyi médiumok máris foglalkoznak tevékenységével. Ez most az „új söprű jól söpör” jelensége, vagy az ismeretek beszerzésének buzgalma, vagy esetleg munkamánia?
– A három részre tagolható kérdésben benne van a válasz is. Nem vagyok ugyan munkamániás, de a feladatokkal való ismerkedés láza benne van a pakliban, ráadásul, ha megbíznak feladatokkal, amelyekhez én még hozzá is tehetek, akkor igyekszem azokat becsülettel elvégezni. Neveltetésem is azt diktálja, hogy dolgozni kell, még ha a feladat akár meghaladja a képességeinket, akkor is. A rám ruházott tevékenységi kör hatalmas felelősséggel jár, eleve nagyobbal, mint a három mandátumban végzett önkormányzati képviselői munkám. Mostani megbízatásom kiterjed minden itt élő nemzeti és vallási közösségre, de ez lebontható a művelődésre, oktatásra, civil és sportszervezetekre – egyik sem az én reszortom, viszont megjelennek a feladatkörömön belül.
Mi volt városi tanácstagként az első elkönyvelhető eredménye?
Jankovich Szilárd: Nem torpanhatunk meg, tennünk kell a közösségért (Fotó: Fekete J. József)
– Az egyházhoz fűződik, de túlmutat a vallásgyakorláson. Nevezetesen a doroszlói Szentkútnál az idősebb fák lombkoronájának egy-egy része elöregedett és veszélyessé vált. A Szentkúthoz heti rendszerességgel bár egy autóbusznyi zarándok és turista érkezik, akik körüljárják a kegyhelyet, de képtelenség elkerülni ezeket a veszélyes helyeket, így a balesetveszély fönnáll, és ha történik valami, valakinek vállalnia kell a felelősséget. Ennek megelőzése érdekében megkértem a Zelenilo kommunális közvállalatot, amelynek az emberei emelőkosaras járművükkel kivonultak, és egykettőre legallyazták azokat a fákat, amelyekhez a helyiek nem fértek hozzá. Így már biztonságos lesz a szeptemberi vallási ünnep és zarándoknap Doroszlón.
Érdeklődött az Árpádházi Szent István-király templom fölújítása felől is.
– Természetesen, de nem azért, mert itt áll a Megyeháza a mostani munkahelyem mellett, hanem mert alapkérdés az egyházi és kulturális értékeink megőrzése. Erre persze se a hívőknek, se az önkormányzatnak nincsen pénze. A kéttornyú templomot a prior szerint napi rendszerességgel nem a hívők, hanem inkább a turisták látogatják. Vagyis műemlék, meg kell őrizni. A templomot fönntartó barátok megszerezték a fölújításhoz szükséges pénzt, donátoroktól, pályázatokon és anonim adományozóktól, az önkormányzat elintézte, hogy a város közvállalatai kerítésekkel biztosítsák az építkezési területet, közutat, járdát és bicikliutat, valamint, hogy teherjárműveikkel elszállítsák az építkezési törmeléket.
A már fölvázolt tervek közül mit emelne ki?
– Kiirthatatlan belőlem a lokálpatriotizmus, egyik célom a bácsgyulafalvi (telecskai) temető rendezése, ahol a megsüllyedt ravatalozó állapotát mérjük majd föl és renováljuk azt, amit egy zöldövezet-gazdagítás, meg padok kihelyezése követ, hogy az idős lakosok több időt tölthessenek elhalt szeretteik nyughelye mellett.
Kibe kapaszkodhat tervei megvalósítása során?
– A helyi önkormányzat szakszolgálataiba, a VMSZ mellett a Magyar Nemzeti Tanácsba, amely sokat segíthet nekem. Ismerjük egymást. A helyi önkormányzat VMSZ-es frakciója már a jövő héten egy platformot terjeszt elő a geronto-nővérek, falugondnokok és a mezőőrök alkalmazásáról, mert a hatalmas elvándorlás után sokan maradtak úgy, hogy igénylik a bár heti egyszeri, de akár többszöri látogatást, segítséget, és ezzel nem sok, de néhány embernek az elvégzett munkához arányos juttatást is biztosíthatunk, ezzel talán itthon maradásukat is segítjük.
Zomborban idén nem indul elsős magyar osztály. A külföldre távozottak magukkal vitték a gyerekeiket is. Nem a szakadék szélén állunk, hanem a szakadék mélyén. Lát kiutat?
– Részese és szemtanúja voltam ennek a fogyatkozásnak, 23 évet a tanügyben dolgoztam, falun és városban, általános iskolában és középiskolában egyaránt. A kisebbségi tanulók létszámának drasztikus csökkenése szerintem megállíthatatlan folyamat, amivel szemben mindössze annyit tehetünk, hogy a jelenlegi állapotokat konzerváljuk. Ehhez pedig arra van szükség, hogy a szülők, diákok, tanárok elfogadják, hogy áthidaló megoldásként a kisebbségi nyelveken tanulókat egy iskolába központosítsák, ahová akár taxi, akár mikrobusz szállítja a gyerekeket otthontól az iskoláig és vissza. Ez még mindig olcsóbb, mint a számos fölösleges oktatói munkahely fönntartása, amire a költségvetésben nincs pénz. Egykori tanügyi dolgozóként el kell mondanom, a kisebbségi pedagógusok pályán tartása nem biztosított. Erre föl kell készülniük, nem lesz kit tanítaniuk.
Feladatkörén kívül mivel kíván még foglalkozni a városi tanácsban?
– Tudjuk, hogy a víz alapvető életföltételünk. Azt is, hogy az emberiség lustaság, hanyagság, léhaság folytán folyamatosan szennyezi a vízkészleteinket. Ennek következménye már Zombor környékén is égető gondot jelent. A probléma sürgető megoldást követel, de mindig közbeszól a pénzhiány, illetve a hiányos dokumentáció. Most ott tartunk, hogy nincsen tovább, akár az oktatásügyben, itt is lépni kell. Az a helyzet, hogy a múlt század hetvenes éveiben nagy lakossági összefogások mellett, településfejlesztési hozzájárulásból kiépítették a falvak vízvezetékeit, ám negyven és több év elteltével a lefektetett azbeszt és cinkezett csövek kiszolgálták a magukét, sürgős cserére szorulnak, de erre nincsen pénz. Ez a víz már nem az, mint ami akkoriban volt, nem használható már arra, amire egykoron. Így például nem az én mandátumomnak, hanem kollégáimnak köszönhetően a minap megindult a zombori Vodokanal vízművek közreműködésével Doroszlón a víznyerő kutak összekötése és központi szűrőberendezések beépítése. Ez is egy áthidaló megoldás, mint a tanügyben a diákok utaztatása, de most 1,5 millió dináros beruházással ideiglenesen meg tudjuk oldani Doroszló vízellátását, hogy néhány éven belül komolyabb beruházásra is sor kerülhessen. Mint például ami Telecskán is szükséges. A városi vízművek vezetéke eljutott már Kerényig, onnét elvezethető Telecskára, ám a valós probléma, hogy a falu teljes vízvezetékét föl kell szedni, kidobni, és újat lefektetni. A városvezetés mérlegelte a kérdést, és úgy döntött, nem folyamodik bankhitelhez, hanem a meglévő eszközeiből, áthidaló megoldásokkal orvosolja a problémákat.
Milyen a kapcsolata a városi tanács többi tagjával, illetve a helyi önkormányzat szerveivel?
– Dušanka Golubović polgármester asszony ügyel a munkaszervezésre, a hétfőnkénti kollégiumokon mindenkinek jelen kell lennie, beszámolni az addig elvégzettekről és a tervezettekről, így a városi tanácsban senki se mondhatja, hogy nincs informálva bármely kérdésben, mindenki naprakészen fordulhat a munkája felé. Se az önkormányzaton, se az MNT irányából nem kell immár „levadásznunk” az információkat, miként arra korábban kényszerültünk.
