2024. július 31., szerda

Összetartó határmentiek találkozója

Tizenkilencedik alkalommal tartotta meg Hármas találkozó elnevezésű rendezvénysorozatát a bezdáni helyi közösség és a Bezdáni Hidak civil szervezet.
Csapo Levente, a helyi közösség elnöke emlékeztetett arra, hogy a Hármas találkozónak az a célja, hogy közelebb hozza egymáshoz a határ menti embereket. Rendszeresen jelen vannak magyarországi és horvátországi vendégek, Bezdán ottani testvértelepüléseinek képviseletében. Sokéves tradícióról van szó, amely összetartó erőt képvisel a közösségen belül is, hiszen a Hármas találkozó által a kultúra, a gasztronómia és a szórakozás együtt érvényesül.  

A kétnapos, csatornaparton megtartott esemény kezdetén ezúttal is a gyerekeké volt a főszerep, különböző foglalkozásokon, szórakoztató programokon vehettek részt. 

A habparti mindig nagyon népszerű  (Fotó: HK- Bezdán)

A habparti mindig nagyon népszerű (Fotó: HK- Bezdán)

A szombat délelőtti sportprogramokat követően estefelé sor került a rendezvény ünnepélyes megnyitójára, azt követően pedig művelődési műsort láthattak az érdeklődők, helyi és környékbeli tánccsoportok, egyesületek közreműködésével.

Este a Rock Music Trilogy és a Grupa Zana együttesek koncertje nyújtott szórakozási lehetőséget.

Nyitókép: Egy ideig a gyerekeké volt a színpad (Fotó: HK- Bezdán)