2024. december 22., vasárnap
VÁLASZTÁSOK 2023

A folyamatosan fejlődő település

Falunapot ültek Adorjánon

A cikkhez tartozó fotógalériát ITT tekintheti meg. 

A felújított művelődési otthon átadásával és művelődési műsorral, majd szentmisével ünnepelték meg pénteken a több mint nyolcszáz éves Adorjánt. A falu apraja és nagyja mellett a VMSZ elöljárói, a község és a környező falvak elnökei, intézményvezetők, és a testvérvárosi képviselők is megjelentek Adorján jelentős napján.
Az egybegyűlteket a falu első embere, a helyi közösség elnöke, Borsos Csaba köszöntötte, aki a színpadon elmondta, hogy azt az ígéretet sikerült teljesíteni a kultúrotthon felújításával, amit akkor tett, amikor egy karácsonyi műsor alkalmával látta, hogy oly kicsinynek bizonyul az épület, hogy az emberek az ajtón kívül is álltak, hogy együtt ünnepelhessenek. A meghitt pillanatok, az ünnepnapok méltó megtartására és a falubeliek örömére most kész a szépen rekonstruált művelődési otthon, mely már kívülről hirdeti az élni akarást, a folyamatos fejlődést, hiszen külsejében, ugyanakkor funkcionalitásában is szemet gyönyörködtető és a kor igényeinek megfelelő. A helyi plébános, Orcsik Károly szentelte meg az épületet, áldást kérve az ott folyó tevékenységekre és benne minden emberre.

Gergely Árpád felvételei

Gergely Árpád felvételei

A gyermekek a legjobb tudásukat csillogtatták meg a színpadon, az óvodástól az iskolásig szinte mindenki fellépett a műsorban, természetesen a Szőke Tisza Művelődési Egyesület tagjai is, akik a magyar hagyományokat éltették szereplésükkel. 
Borsos Csaba, Adorján helyi közösségének elnöke elmondta, hogy a falunapot 1998 óta ünneplik, akkor volt nyolcszáz éves a település.
– Az idei falunapi ünnepséget a felújított művelődési otthon megnyitójával kötöttük egybe. Az épület felújítása teljes körű volt. A falakon kívül minden új: a padló, a mennyezet, a tető, a nyílászárók, a villanyhálózat, a központi fűtés, és a külső szigetelés is megtörtént – mondta az elnök. – Tartományi pályázat révén mintegy húszmillió dinárt fordíthattunk a kultúrotthonra, a helyi közösség és a község önrészével. Az épületet nagy örömünkre falunk apraja-nagyja birtokba veszi – mondta Borsos Csaba, akitől azt is megtudtuk, hogy a faluban a ravatalozón történtek az idén karbantartási és felújítási munkálatok, hamarosan pedig az egészségház kerül sorba. – Adorján mindig is összetartó közösség volt. A falu roma lakosságának hetvenöt százaléka jelenleg Linzben vendégmunkás, és kéthetente érkeznek haza, ennek ellenére a tíz évvel ezelőtti népszámlálási adatokhoz képest mindössze ötven fővel csökkent a lélekszám.
A falu ünnepén dr. Pásztor Bálint, a VMSZ megbízott elnöke is jelen volt, aki gratulált a falu ünnepéhez, és Orbán Viktor gratulációját is hozta Adorjánra. Elmondta, hogy egész Vajdaság területén azt az összetartást szeretné a VMSZ megvalósítani, ami itt is tapasztalható.
– A következő időszakban is legyünk egységesek, tartsunk össze annak érdekében, hogy ilyen fontos ügyek mögé tudjunk állni, és ilyen sikereket tudjunk elérni, mint ennek a művelődési háznak a felújítása! – mondta dr. Pásztor Bálint. – Arra kérjük az embereket ezekben a hetekben, egyrészt elszámolva az elmúlt évek eredményeivel, tevékenységeivel, hogy segítsenek bennünket abban, hogy mi segíthessünk a jövőben, hogy ott lehessünk, ahol a döntések születnek, annak érdekében, hogy az ehhez hasonló projektek megvalósulhassanak, és hogy a vajdasági magyarság ne legyen védtelen, mert ezeket az ügyeket helyettünk senki más nem vállalná fel.

Gergely Árpád

Az adorjáni falunapon a művelődési műsor végén a falu legidősebb és legfiatalabb lakosait is megajándékozták: Koncz Matild és Csizmadia György Adorján legidősebbjei, míg Kiss Lorena és Nyerges Angéla a legfiatalabbak, akik ajándékukat a színpadon vették át.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Gergely Árpád