A világszerte dúló válság, az egyre nagyobb mértékű infláció és a gazdaság minden területét érintő drágulás továbbra sem enyhül. A folyamat a hazai húspiacot sem kíméli. A Köztársasági Statisztikai Intézet adatai szerint tavaly január óta a friss sertéshús kilogrammonként 100 dinárral drágult meg, ugyanis még egy évvel ezelőtt 440 dinárért vásárolhattuk meg, az idén januárban pedig már 532 dinárt kellett érte fizetni. A sertéshúst kilogrammonként a legdrágábban tavaly januárban a mitrovicai és a szabadkai üzletekben vásárolhattuk meg 620 dináros áron, míg az idén Novi Pazarban volt a legdrágább, ahol 710 dinárért kínálták az üzletekben. A csirkehús továbbra is a legolcsóbb és a legkevésbé drágult meg egy év alatt, ugyanis még tavaly januárban 245 és 300 dinár közötti áron lehetett megvenni kilogrammját, addig az idén már 300 és 330 dinár között mozgott az ára.
A hónap elején a kormány feloldotta a kicsontozott comb, a kicsontozott sertéslapocka, a csontos nyak és a csontos karaj, valamint a friss egész csirke árkorlátozását, a tilalom hat hónapig volt érvényben. A szakemberek véleménye szerint az árkorlátozás eredményes volt, ugyanis annak elsődleges feladata az volt, hogy rövid ideig szabályozza a piacot. Ennek megszüntetésével sokan attól félnek, hogy újabb drágulási hullám várható az országban a hústermékeket illetően.
A Szerbiai Gazdasági Kamara szakemberei azonban nyugalomra intik a polgárokat, ugyanis szerintük erre vajmi kevés esély mutatkozik. Nenad Budimović, az Állattenyésztők Egyesületének titkára szerint a sertés-, valamint a csirkehús drágulására (reálisan mérlegelve a helyzetet) csekély esély van. Az árak alakítását jelentősen befolyásoló tényezők egyike sem változott, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy a szója és a kukorica ára is csökkent, ami nélkülözhetetlen alapja az állatok táplálékának. A lehetséges drágulás ellen szól az is, hogy közeleg a húsvéti böjt időszaka, ami tovább hatást gyakorol majd a húsfogyasztás csökkenésére. Azt is figyelembe kell vennünk, hogy sem a tenyésztők, sem a hentesek, de még a kereskedők sem nyernek azzal, ha az árdrágulás miatt a hústermékek az üzletek polcain maradnak. Ezzel szemben az utóbbi néhány napban a nagyobb hentesüzletekben tovább drágult a sertéshús.
A Blic értesülései szerint a drágulás mértéke eléri a 10 százalékot, de a marhahús ára is 15 százalékkal emelkedett. Az ország egyik legnagyobb húsipari vállalata, a Matijević a múlt héten harminc dinárral emelte meg a sertéshús árát. A hízóállatok húsának kilogrammonkénti ára 145-ről 170 dinárra emelkedett, ami Petar Matijević szerint elsősorban a hazai sertés hiánya miatt következett be. A hízóállatokat többnyire Horvátországból szállítják Szerbiába kilogrammonként 175 dináros áron. Másik oldalról azt láthatjuk, hogy az utóbbi időben megnőtt a hízóállatok iránti kereslet, viszont nincs elég belőlük a hazai farmokon.
Jó hírnek bizonyul azonban, hogy a kereskedők szerint a sertéshús ára az említett 10-15 százalékos drágulást követően nem fog tovább emelkedni és várhatóan két héten belül a kereslet és a kínálat ismét egyensúlyba jön. A sertéstenyésztők szintén drágulási hullámra figyelmeztetnek, ugyanis egyre kevesebb a sertés a farmokon, a kínálat csökken, a tenyésztés költségei pedig egyre inkább emelkednek. A hízósertés kilogrammonkénti ára eléri a 270 dinárt, ami nagyban hatással lehet a hús árának emelkedésére is, mivel a kereskedők drágábban vásárolják meg a húst, ezért arra kényszerülnek, hogy a kiskereskedelemben is megemeljék az árakat.
Mindezek mellett a nagyobb európai termelőknél is változások történtek, ugyanis az utóbbi időben csökkent a sertések száma és ezáltal a sertéshústermelés is. Ez a kínálat csökkenését és az árak emelését vonta maga után. A szakemberek értékelése szerint a kínálat csökkenése miatt az év végéig az unión belül további drágulásra esedékes, ezért lényeges lenne elsősorban a hazai termelést növelni, amellyel elejét lehetne venni a piac összeomlásának.
Nyitókép: Pixabay.com