A nyomtatás regényes története

Mit hozott az emberiségnek a könyvnyomtatás? Az egyéb élőlényektől megkülönböztető olvasás, az ismeretszerzés és a magányos szórakozás általános elterjedését, a könyv bárki általi hozzáférhetőségét, így a tudásszerzés demokratizálódását, a szakrális és világi szövegek elérhetőségét azok számára is, akiket a korábbi, kézzel másolt kódex-világ kizárt köreiből. Ha nem is gondoljuk tovább a nyomtatás, a sajtó, mint műhely, nem pedig médium, fölszabadító, demokratizáló áldását, akkor is látható, a könyvnyomtatás forradalma rengeteg előnyt teremtett a XV. századtól errefelé, és kétségtelen, valamiféle pionírja lehetett az informatikai forradalomnak, amelyről még ma is makacsul állítják egyesek, hogy a könyvnyomtatás sírásója, de úgy tűnik, Gutenberg találmánya hosszabb időre rendezkedett be a világunkban.

Hasonló forradalom volt Gutenbergé, mint Szent Ambrusé, akiről Szent Ágoston írta emlékezésében, hogy az első ember volt, aki hangtalanul olvasott – szemben a korábbi és akkor még kortárs hangos, olykor testmozgással kísért olvasási szokásokkal –, Ambrus a hang kihagyásával az írásjeltől közvetlenül jutott el a szövegben leírtak megértéséig. Aminek eredménye viszont nem hasonlítható, nem vethető össze Gutenberg sokszorosító technikájának hozadékával, ami írnokok garmadáját, ezreit tette földönfutóvá, akik korábban ujjaikat elkoptatva másolták a kolostorokban a szent szövegeket, a miniatúrák festői sem jártak volna jobban, ám a kézi sajtóval előállított könyvekbe egyelőre még kellettek a színes iniciálék és miniatúrák. Gutenberg ugyanis a vásárlónak kezdetben nem árulta el, hogy az általa kiadott könyvek ipari úton keletkeztek, mert így is, vagyis a színes betétekkel megspórolta az előállítási árnak bár a felét. Vállalkozásában a szakmunkásokon, kohófűtőn és préskezelőn kívül Johann Fust és Peter Schöffer íródeák vett részt. Fust a Wikipédia szerint jómódú ügyvéd volt, de inkább talán ötvös és főképpen kereskedő, aki busásan finanszírozta Gutenberg kísérleteit, de tudott valamit előre, például, hogy a mechanikus nyomtatás hatalmat hozhat, hiszen bankókat, a korban divatos búcsúcédulákat könnyen, tömegesen és gyorsan lehet vele előállítani, így amikor beindult az üzlet, gyorsan el is perelte Gutenbergtől a nyomdáját. Peter Schöffer állítólag Fust fogadott fia volt, aki Párizsban tanulta ki a kódexmásolás művészetét, karriere kezdett magasan ívelni, amikor nevelőapja hazaparancsolta az érseki átok sújtotta Mainzba, és Gutenberg lelketlen szolgálatába állította.

Ő az a fiatalember, aki Alix Christie író- és újságírónő Gutenberg tanítványa regényének hőse, egy furcsa, többkeretes elbeszélői környezetben. Valaki ugyanis elbeszéli, hogy Johannes Trithemius[1] apát Gutenberg és Fust halálát követően fölkeresi az akkor hatvan esztendős Schöffert, a Német-római Birodalom legnagyobb nyomdájának alapítóját, hogy megtudja tőle a nyomtatás történetének valós változatát. Ezt követően az apát regényét olvassuk, amelyben a harmadik személy, Schöffer is beszél. Ő a hajdani fiatal íródeák, a majdani betűmetsző, új betűtípusok megalkotója, a könyvkereskedés megalapozója, aki elsőként találkozott szakmabeliként a Gutenberg sajtójában a nyomdaművészet rémisztő újdonságával: „A zömök textura[2] betűk egyáltalán nem voltak szépek, ugyanakkor valamennyi sorvég nyugtalanítóan egyenes vonalat alkotott. Minden egyes sor a lap szélétől egyenlő távolságra ért véget, tökéletes, dermesztő harmóniát sugározva. Mégis miféle kéz képes ilyen egyenes sorokat írni, ráadásul úgy, hogy az összes ugyanott ér véget? Kinek a keze képes ilyen merőben szokatlan dolgot létrehozni? Peter érezte, ahogy a szíve összeszorul, a lelkét pedig nyomasztó iszonyat járja át. [Gutenberg első nyomtatott lapja láttán]” Nem csak az ördöginek vagy angyalinak tűnő praktika ijesztette, hanem miután megismerte a nyomdatechnikai eljárásokat és a nyomtatás művészetét, az ars impressiorát, annak a tudata, hogy fölöslegessé válik az írnokok hada, akik addig százszor, ezerszer másolták le ugyanazt a szöveget, amit ezentúl gép tesz meg helyettük, meg azon íródeákok siserahadát, amit V. Miklós pápa alkalmazott reformjainak írásbeli terjesztésére, és éppen ezekkel szembemenve búcsúcédulák sokszorosítására is alkalmas, sőt az első jövedelmeket éppen ez hozta.

Peter félelmei évtizedek múltán beigazolódtak, a szentnek hitt művészet a gonosz szolgálatába került, az Istentől kapott ajándéknak hitt eljárás inkább az ördög átka volt: „Immár mindent elárasztottak a durván megformált nyers szavak. Valósággal elborította a világot a temérdek iromány a gombamód szaporodó nyomdászműhelyek[3] miatt. Csak úgy ontották magukból a szennyet és a semmitmondó jövendöléseket, az Antikrisztusról szóló felforgató és zavaros képzeteiket. A klasszikus műveltség védelmezői felháborodásuknak adtak hangot, amiért a nyomtatás meggyalázta a könyvet.” Tény mindenképpen, hogy amikor Gutenberg műhelyében kiszedték a Szentírás, a Könyvek Könyve első sorát – In principio creavit Deus caelum et terram.[4] – egy teljesen új világ vette kezdetét.

A nyomtatott Szentírás elkészült, a frankfurti vásáron kezdték árusítani (egyesek ehhez kötik a Frankfurti Könyvvásár elindítását), amikor Fust megelégelte a hitelezést és kölcsönözést, majd indulatosan kilépett az üzletből.

Alix Christie 1450 és 1486 között játszódó regényes történetében Gutenberg alakja nem mindig szimpatikus, sőt, olykor ellenszenves, a középkor embere. Viszont zseniális föltaláló, rendíthetetlen álmodozó, fáradhatatlanul kitartó mesterember, a jövő látnoka. Tanítványa úgyszintén a középkor, de fiatalabb embere, a hagyományt leromboló újdonság egyszerre vonzza és taszítja, miközben szembesül az egyház tisztségviselőinek dölyfös önkényével, cselszövésekkel, álságos cselekedetekkel, de barátsággal és szerelemmel egyaránt, és az ő tapasztalatai révén ismerhetjük meg a nyomtatástörténet hőskora mellett a középkori középosztály életvitelét és körülményeit, amelyek ebben az ábrázolásban se a tejjel és mézzel folyó időket idézik, bár sejtetik a pórnép és az előkelőségek közti óriási szakadékot, amit a mesteremberek és kereskedők töltenek ki magánemberként és céheiken keresztül.

Frédéric Barbier a regényhez képest keveset foglalkozik A könyv története című kötetében Gutenberg találmányával és életével, de a felsorolt adatok megfeleltethetők egymásnak. A szerző szerint a két kötetbe szerkesztett, 643 lapos, két oszlopban 42–42 sorba szedett bibliát száznyolcvan példányban nyomtatták ki, ebből ötvenet pergamenre, a többit papiruszra. Alix Christie regénye szerint ezek közül Gutenberg tanítványa, Peter egyetlen példánnyal se rendelkezett, amikor apátságba vonult, és már csak más nyomdák kiadványainak értékesítésével foglalkozott.