A 2019-es alapkőletétel óta folyamatosan foglalkozik a közvélemény a „minden idők legnagyobb nagybecskereki beruházásának” titulált kínai gumiabroncs-gyárral. Míg egyesek a nyolcszázmillió eurós beruházás fontosságát hangsúlyozzák, valamint az 1200 új munkahelyet dicsérik, addig a másik oldalon a környezetvédők a haszon helyett súlyos környezeti károsodást jósolnak. Szerintük nem csak a legnagyobb bánáti várost, hanem az egész környéket, beleértve a Császár-tó természetvédelmi rezervátumot is veszélyezteti a gyáróriás.
A gyár épül (az elsődleges bejelentés szerint teljes kapacitással 2025-től fog működni), a vita pedig egy-egy incidens alkalmával fellángol. Szinte havonta történik valami. Egy ilyen történet zajlott a múlt héten a Linglong gyárkapuja előtt, amikor az egyik svilajnaci alvállalkozó 150 dolgozója az épülő gyár kapuját zárlat alá véve követelte a beruházótól az eddig elvégzett munkáért járó, mintegy 5,5 millió euró kifizetését. A Linglong társaság közleményében arra hivatkoztak, hogy nincs semmilyen szerződésük a svilajnaciakkal, akik valójában az építkezés fő alvállalkozójával, a China Energy Engineering Group nevű kínai állami társasággal üzletelnek. Ez valami módon tisztázódott is a négynapi tiltakozás folyamán. Az viszont egyelőre nem világos, hogy akkor végül is ki fogja kifizetni a tartozást, és hogy ebben milyen szerepe van a szerbiai kormánynak. Merthogy Belgrádban született megoldás a konfliktus lezárásáról.
A szerbiai céget nyilván nem foglalkoztatják ilyen kérdések. Nekik az volt fontos, hogy megkapják az elvégzett munkáért járó pénzt, kifizethessék a dolgozóik elmaradt kéthavi bérét és folytathassák a fémből készített elemek beépítését a gyáróriásba. Nyilván az sem foglalkoztatja őket, hogy mit tesz a többi alvállalkozó, amelyeknek állítólag további harmincmillió euróval tartozik a kínai beruházó.
A legfontosabb kérdések a becskerekieket foglalkoztatják. Az a fő kérdés, hogy a gyár húsz-harminc kéményéből majd milyen levegőt bocsájtanak ki, hogy kedvezőtlen széljáráskor nyitva tarthatják-e majd a becskereki lakások ablakait. Magyarán: jót vagy rosszat hoz-e majd a gumigyár a bánátiaknak.
„Nagybecskerek az európai gumigyártás egyik központja lesz és a Shandong Linglong Tyre Co. Ltd. cég évente több mint 630 millió dinár jövedelmet hoz az adók és a járulékok fizetése címén Nagybecskerek Városnak és Szerbiának” – olvasható a nagybecskereki polgármesteri hivatal egy korábbi közleményében. Tíz százalékkal növeli a város költségvetését, épülhet belőle a kommunális infrastruktúra, bővíthetik az ipari övezeteket – érvel az önkormányzat. A beruházó szerint pedig korszerű technológiát alkalmaznak, és nem veszélyeztetik majd a környezetet.
Másrészt sokkal több ellenvetést lehetett hallani az elmúlt időszakban. Az első az volt, hogy a beruházó a szükséges engedélyek nélkül fogott munkába, nem készült el időben a környezeti hatástanulmány, az azzal kapcsolatos nyilvános vitában pedig – a járványhelyzetre hivatkozva – nem vehetett részt minden érdekelt polgár.
Az igazi kifogások akkor kezdtek a közvélemény elé kerülni, miután a százhektárnyi építőhelyet bekerítették. Ugyanis azóta gyakorlatilag szinte semmilyen rálátás nincs arra, ami a falon belül történik. Olyan, mint állam az államban. Ott már mintha nem lennének érvényesek a szerbiai munkaügyi előírások. Csak a világhálóra feltett képekből tudtuk meg, hogy emberhez nem méltó elbánásban és elszállásolásban részesültek az építőhelyen dolgozó kínai és vietnámi munkások, hogy voltak már tiltakozó munkabeszüntetések, hogy égett az építőhely, hogy a gyárat csatornával kötötték össze a Bégával (újabb szennyezővel gyarapodik az amúgy sem a tisztaságáról ismert folyó?). A becskerekiek közben azon is bosszankodhattak, hogy az önkormányzat költségén biztosították a gyár vízellátását, miközben a városnak lassan két évtizede nincsen egészséges ivóvize. Az sem elhanyagolható kérdés, hogy vajon mit hoz majd Becskereknek az eddigi többszörösére tervezett környező forgalom. És sorolhatnánk tovább is.
Persze a kérdések kérdése az, hogy milyen környezeti kockázattal jár majd az évi 13 millió gumiabroncs kitermelése és annak elszállítása. Ezt viszont most tényleg nehéz megjósolni. Az egyetlen iránymutató a környezetvédelemmel kapcsolatos kínai állapotok lehetnek. Arról viszont nem sok jót mondhatunk – így messziről nézve sem. A következményeket csak akkor látják és érzik igazán majd a becskerekiek, ha egy ekkora kapacitás beindul. Addig pedig csak a gyárkerítésen kívülről fürkészhetik, hogy mi is történik az építőhelyen, amelynek üzembe helyezése meghatározhatja a jobb időket is megélt városnak a sorsát. Jobbra vagy rosszabbra.
