Az ukrajnai háború lényegében egy csapásra megváltoztatott minden korábbi biztonságpolitikai becslést a kontinensen, s ezzel összhangban változott a retorika a koszovói kérdéssel kapcsolatban is. Ma már határozott brüsszeli fellépést látunk olyan ügyekben is, amelyekkel korábban bizonyára nem foglalkoztak volna az Unióban annyira behatóan. Így láthattuk azt is, hogy a személyi igazolványok kölcsönös elismerése előtti felhajtás mekkora volt, milyen fontosnak tartották azt Európa hatalmi központjaiban, hogy ismét tárgyalóasztalhoz üljön a legmagasabb politikai szintű képviselője a két félnek, s az asztaltól – vagy a tárgyalásokat követő további egyeztetések után – úgy keljenek fel, hogy megállapodás is szülessen. Meg is történt mindez, most már Szerbia is elismeri a pristinai hatóságok által kiállított igazolványokat, s Koszovó sem vezetett be ellenintézkedést, vagyis továbbra is át lehet lépni az adminisztratív átkelőt szerb dokumentumokkal is.
Egy, az észak-koszovói békét és stabilitást nagyban veszélyeztető kérdésben azonban továbbra sincs megoldás: Pristina bejelentette, hogy két hónapjuk van a szerbiai rendszámtáblák lecserélésére az észak-koszovói szerbeknek, új, koszovói köztársasági jelzéssel ellátott rendszámokra lesz ugyanis a gépkocsiforgalomba történő bekapcsolódáshoz szükség, ellenkező esetben elkobozhatják a rendőrök magát az autót is. A szerbek bejelentették, hogy eszük ágában sincs lecserélni a rendszámtáblákat, Kurti pedig szerb nyelvű videóüzenetekben tudatta velük, hogy érdemes kihasználni a két hónapos átállási időszakot, mert nem fogja meggondolni magát, mellesleg ebben az időszakban ingyenes is az újraregisztrálás. Belgrádból pedig minderre olyan üzeneteket fogalmaztak meg az illetékesek, hogy Kurti ezúttal sem fog győzni, s ahogyan nem vezethette be a szerb igazolványok el nem ismerésének a rendszerét, ugyanúgy hiúsul majd meg a szerb rendszámok betiltásának politikai projektuma is.
Éppen a helyzet komolyságával összhangban fogalmazódhatott meg a fentebb már említett közös levél, melyben a dialógusnak a folytatására és nehéz döntések meghozására szólították fel a szerb államfőt és a koszovói kormányfőt.
Teljes bizonyossággal nem lehet tudni, mire is gondolhatott Macron és Scholz, amikor nehéz döntéseket emlegetett, minden bizonnyal eltérő olvasatai is lehetnek a leírtaknak. Pristina esetében valamivel könnyebb megfejteni a rébuszt, arról lehet szól, hogy a Nyugat szemtanúja szeretne lenni, ahogyan Kurti félre teszi a politikai érdekeket, s megalapítja a szerb községek közösségét, amelyet még a 2013-as brüsszeli megállapodás értelmében kellett volna létrehozni a déli tartományban. Európa nyilván azt szeretné, ha annak ellenére, hogy Kurti pártja, a szélsőjobboldali Önrendelkezés ellenezte a leginkább ennek a feltételnek a teljesítését, most mégis változás állna be, s hajlandóságot mutatna az együttműködésre e tekintetben is a pristinai vezetőség. Szerbia vonatkozásában a nehéz döntések jelenthetik az olyan ki nem mondottan fájó további döntések meghozását, mint amilyen például most a koszovói igazolványok elismerése volt, de az is egyértelmű már, hogy Németország Koszovó függetlenségének az elismerését várja Belgrádtól, ezt nyíltan közölte a kancellár korábban. A nehéz döntések tehát Belgrád esetében jóval nehezebbek is lehetnek, mint Pristina esetében.
Az okmányok körül kialakult huzavona, a szerbek tiltakozásainak és barikádjainak eltávolítása után a tartomány északi részében most feszült, de békés a helyzet. Félő, hogy amennyiben nem sikerül konkrét megállapodásra jutni a rendszámtáblák ügyében, az átregisztrálási határidő lejártakor, október végén, ismét intenzív, gyors, elkapkodott lépésekre és megegyezésekre lesz szükség.
