Az ENSZ Közgyűlése tizenöt évvel ezelőtt hozta meg határozatát, amellyel szeptember 15-ét a demokrácia napjává nyilvánította. Az emberiség fejlődésének eme jeles vívmányát azóta is az egész világon megünneplik. A határozat szerint demokráciának ismernek el minden olyan államszervezetet, amely betartja az ENSZ alapelveit. Természetesen ez a fogalom sokkal mélyebb gyökerekkel rendelkezik és összetettebb a jelentéstartalma. A „demokrácia” szó a görög „demos” (emberek) és „kratos” (hatalom) szavakból eredeztethető. A demokrácia mindezek alapján az emberek hatalmaként is értelmezhető, vagyis olyan kormányzási formaként, amely elsősorban az emberek akaratától függ. A demokrácia egyik legfőbb alapelve, hogy a társadalom tagjai közötti mindennemű hatalmi kapcsolat azokban gyökerezik, akik engedelmeskednek és nem azokban, akik parancsolnak.
DEMOKRÁCIA AZ IDŐK KEZDETÉN
Napjainkban világszerte számos demokratikus kormányzási modell létezik és kijelenthető, hogy sehol sem tökéletes ez a rendszer. A demokrácia a nép uralmát jelenti, amelyen belül általában a többség szava dönt, de ugyanakkor nem lehet teljes mértékben figyelmen kívül hagyni a kisebbség akaratát sem, ugyanis ez a hatalmi berendezkedés elméletileg az összes ember nevében és akarata szerint történő kormányzást jelenti. A demokratikus modell egyik fontos alappillére az egyén önállósága, vagyis nem lehet senkire sem rákényszeríteni a mások által hozott szabályokat. A másik jelentős tényező pedig az egyenlőség, amely biztosítja, hogy mindenkinek egyenlő lehetősége legyen beleszólni a társadalom tagjait érintő döntésekbe. A múltban még úgy sem tudtak megvalósulni ezek az alapelvek, mint napjainkban, azonban hasonló felépítésű és a korhoz képest haladó szelleműnek számító kormányzati modellekre számos példát tudunk találni. Mondhatni már a legkorábbi időkben is kialakultak kezdetleges primitív demokráciák, viszont ezen kormányzati formák pontos működéséről homályos ismereteink vannak. A mai értelemben vett demokrácia alapjai a görög városállamokban, vagy poliszokban alakultak ki és innen fejlődtek tovább a későbbi történelmi időkben az európai államokban is. A görög városállamok az i. e. 8. században túlnépesedtek, így a lakosság egy része a Földközi- és a Fekete-tenger part menti területein kialakított telepeken kezdett új életet. Ez a folyamat számos változást hozott a görög világ gazdasági, hadászati és társadalmi berendezkedésében is. Nagy lendületet vett a tengerkereskedelem, az árucsere során vert pénzérméket használtak, valamint a harcászati módok is megváltoztak. Ezek a folyamatok törvényszerűleg a társadalmi berendezkedésre is nagy kihatással voltak. Az arisztrokraták hatalma egyre gyengült, a démosz, vagyis a köznép, mint a földművesek, iparosok és kereskedők ereje pedig egyre csak nőtt. Ez a társadalmi réteg működtette a gazdaságot és alkotta nagyobb számban a polisz hadseregét. Ezen okoknál fogva pedig egyre nagyobb hatalmat és a közügyekbe való részvételt követelt. A poliszokban különböző módon történt a demokrácia fejlődése, de a legismertebbnek az athéni tekinthető. Az i. e. 5. századot szokásos az athéni demokrácia fénykorának tekinteni, amikor is tizenöt éven keresztül folyamatosan Periklész vezette a városállamot. Az athéni demokrácia kiemelkedett az akkoriban általánosan elterjedt politikai rendszerek: az autokráciák és oligarchiák tengeréből. A mai demokrácia-felfogáshoz képest viszont az athéni modell két ponton jelentősen eltért, egyrészt ugyanis közvetlen demokrácia volt, vagyis a polgárok a képviselők megválasztása helyett inkább maguk gyűltek össze, vitatták meg a kormányzás ügyeit, és valósították meg a döntéseket. A döntések meghozatalában csak a lakosság kis része vehetett részt, mivel a nők, a rabszolgák, az idegenek ebből ki voltak zárva. Mindezek ellenére elmondhatjuk, hogy a városállam mintegy 300 ezres lakosságból csaknem 50 ezer férfi vett részt közvetlenül a politikai életben.
A KÖZÉPKORTÓL A MODERN IDŐKIG
A középkorban a demokrácia szóval, illetve annak fogalmával leggyakrabban csak az antik műveket taglaló szerzetesek foglalkoztak, akik többféle elméletet is alkottak a különböző kormányzati formákról. A 13. század fordulópontot jelentett az európai társadalom fejlődésében. Ebben az időszakban alakultak ki az alkotmányos berendezkedés alapjai, ami a rendi képviseleten alapuló parlamentarizmust jelentette. A jelzett időszakban megjelent az az elképzelés, miszerint a király alattvalóinak összesége közösséget alkot, amelynek élén maga a mindenkori uralkodó áll, aki mellett a többi tagnak is vannak bizonyos jogai. Megjelentek az első parlamentek, gyűlések, ahol legtöbbször a főpapok és főurak jelentek meg, akik előadhatták panaszaikat és véleményüknek is hangot adhattak különböző időszerű kérdésekről. A parlamentarizmus, mint a demokrácia egyik eszköze a későbbi évszázadokban lassan, de mégis folyamatosan fejlődött. A népképviseleten alapuló kormányzati módszer fokozatosan nyert teret a világon, amelyre számtalan példát fel tudnánk sorolni. Talán az egyik legismertebb az Amerikai Egyesült Államok, amely megalakulásakor az első kizárólagosan képviseleti kormányzaton alapuló országgá vált. Az ezt követő évtizedekben, évszázadokban a mindenkori hatalom arra kényszerült, hogy egyre szélesebb néptömegek számára biztosítsa a különféle jogokat, amelyek közül kiemelkedik a választójog, ami által lehetővé vált, hogy a polgárok is beleszólhattak az állam ügyeibe és valami módon sorsukról is dönthettek. Manapság az Európai Unió az egyik legelkötelezettebb védelmezője az alapvető emberi jogoknak, a demokráciának és a jogállamiságnak. Ezen alapvető értékek sok esetben sérülnek, így a demokrácia nemzetközi napja arra is emlékeztet bennünket, hogy folyamatosan dolgoznunk kell az említett vívmányok tökéletesítésén és minél teljesebb érvényesítésén.
