Aligha létezik a jelen pillanatban égetőbb külpolitikai kérdés Szerbiában az Oroszország elleni szankciók bevezetésének kérdésétől. Persze, az orosz–ukrán háború kitörése óta a Koszovóval kapcsolatos aggályok is egyre jelentősebbek, olyan hangulat uralkodott el azonban a hazai közvéleményben és az európai, nemzetközi politikai körökben is, hogy az imént említett kérdésre éppen most, mihamarabb kellene megadni a választ annak érdekében, hogy az ország ne kerüljön előnytelen, esetleg kirekesztett helyzetbe. Ez alatt azt kell érteni, hogy egy Szerbia gazdaságára és politikai kapcsolataira is kiható döntésről van szó, amelynek a meghozása nyilvánvalóan veszteséggel jár majd mindenképpen, függetlenül attól, hogy az európai, nyugati elvárásnak tesz-e eleget, vagy az orosz–szerb hagyományosan kiemelkedőnek nevezett kapcsolatokat veszi elsősorban majd figyelembe.
Nyilvánvalóan hetek, hónapok óta zajlik Belgrádban annak a bizonyos mérlegnek a tesztje, amelyiknek az egyik oldalán az egyik döntésből, a másikon a másikból eredő károk a súlyok, s a végleges döntésnek is annak fényében kellene megszületnie, hogy merre billen el a mérleg nyelve. Abban nincs egyetértés a hazai politikai színtéren, hogy mi hozza a nagyobb veszteséget, így lényegében a mérleg nyelvének a mozdulása, mint olyan sok esetben, ebben a szóban forgóban is mindenekelőtt attól függ, melyik politikai párt helyezi éppenséggel fel rá a nehezékeket. A hatalmi pártok az eddigiekben arra törekedtek, hogy teljesen egyensúlyban tartsák legalább retorikai szinten ezt a politikai műszert, s rámutassanak az egyik és a másik döntésnek is az előnyeire, hátrányaira, megmagyarázva ezzel azt, amit a mögöttünk álló időszakban láthattunk, a döntés meghozásának az elodázását, egy neutrális pozíciónak a fenntartását, amely azonban ma már nem biztos, hogy több eredményre vezet, mint egy új döntés közlése. A hatalmi párt képviselőinek a kijelentései alapján is világossá vált ugyanis, hogy az új berlini falnak a felállításakor nem lenne szerencsés a keleti oldalon maradni. Olyan egyszerű, tényszerű helyzet ez: Szerbia éppenséggel azoknak az országoknak az ölelésében helyezkedik el földrajzilag, valamint azoktól függ gazdaságilag, amelyek az oroszellenes politika mellett foglaltak állást, s ezek annyiban különböznek csak egymástól, hogy saját érdekeik milyen mértékben befolyásolják szankciós politikájukat, mekkora engedményekre van egyelőre szükségük Brüsszeltől az orosz energiahordozók beszállítása esetében.
A szerbiai ellenzék ugyanakkor, kis egyszerűsítéssel ugyan, két oldalra bontható: az egyik már régen bevezette volna a szankciókat és összehangolta volna a szerbiai külpolitikát az unióssal, a másik pedig semmilyen esetben sem akar hallani egy ilyen lehetőségnek a megvalósulásáról, mert a sok évtizedes hagyományokra, vallási és kulturális kapcsolatokra tekint elsősorban, s egyébként is ellenez majdnem milyen olyan javaslatot, amely a Nyugathoz közelítené az országot. Az első oldalon állók szerint Szerbia rengeteget veszíthet gazdasági, politikai téren, ha nem csatlakozik azonnal a közös európai külpolitikához, s hangsúlyozzák, hogy lényegében semmilyen károkat nem okozna Moszkvának egy belgrádi szankciós csomag, másrészt maga Moszkva sem tett másként Szerbia vonatkozásában a kilencvenes években. A szankciókat ellenző jobboldali szerb pártok szerint azonban az okozna gondokat a hazai gazdaságnak, ha az oroszellenes lépések miatt nem juttatna előnyös áron Szerbiának a továbbiakban földgázt Oroszország, s a Koszovóval kapcsolatos támogatást is mindig kiemelik, amire aztán az előbbiek azzal tromfolnak, hogy éppen Koszovó példáját próbálja Moszkva ügyesen kihasználni a nemzetközi színtéren az elcsatolt ukrán régiók elismertetéséért vívott kampánya során.
A döntést azonban, nagyon is érezhető ma már, minél előbb meg kell hozni. Nem a szerb neutralitásnak kedvez a háború előrehaladása, elhúzódása, s mindenkinek állást kell foglalnia. Szerbia nem játszhat Svájcot, s arra kellene ügyelnie, ne a pórul jártak oldalán kerüljön ki az előállt helyzetből. Nehéz lenne újrakezdeni a kilencvenes évek utáni felépülés korszakát.
