A fekete péntek hagyománya, mint sok minden más is, az Egyesült Államokból indult el hódító útjára, és napjainkra már szinte az egész világon elterjedt. Sokan kiváló lehetőségeket látnak benne és sokszor marketingfogásként használják fel. Az Amerikában Black Friday-ként nevezett esemény szorosan kapcsolódik a hálaadás ünnepéhez, ugyanis az mindig csütörtöki napra esik, így a rá következő napon már megindul a karácsonyi bevásárlási láz, ami az üzletekben is hatalmas tumultusokkal jár együtt, nem egyszer súlyos sérüléseket, sőt haláleseteket okozva.
Már évek óta Szerbiában is hagyománnyá vált a fekete péntek, amelynek során a kereskedők látszólag nagy kedvezményeket nyújtanak portékáikra. A legelkötelezettebb vásárlók már hetekkel korábban kidolgozzák a stratégiájukat, hogy mit és hol fognak vásárolni. Amerikához hasonlóan Szerbiában is sok helyen már nemcsak ezen az egy napon, vagy a hétvégén, hanem egész novemberben akciók egész sorával találhatjuk szembe magunkat. A hazai sajtóban megjelent felmérések szerint november utolsó napjaiban az üzleteket járva a bútorokra 20 és 45 százalék közti árengedményeket találhatunk, az ágyneműkre vonatkozó akciók elérhetik akár a 70 százalékot is. Ezekben a napokban a televíziók iránt is megemelkedik a kereslet, amelynek megvásárlásával akár húszezer dinárt is megtakaríthatunk, míg a mobiltelefonok vásárlása esetén mintegy ötezer dinár maradhat a pénztárcánkban. Természetesen mindez attól is függ, hogy milyen típusú és márkájú szerkezetet szeretnénk vásárolni. A háztartási gépek esetében leggyakrabban 40 százalék körüli árengedményeket nyújtanak a kereskedők. Példának okáért egy mosógép, vagy egy villanytűzhely vásárlásával egyes üzletekben 10 és 12 ezer dinár közti összeget takaríthatunk meg. A karácsonyi díszek szerelmeseinek is kiváló alkalmat nyújthat a fekete péntek során megjelenő árkedvezmények áradata, ugyanis 30 és 50 százalék közti árleszállítás mellett újíthatják fel készleteiket.
Fontos hangsúlyozni, hogy Szerbiában a kereskedők nem egyszer visszaélnek ezzel az eseménnyel. A Szerbiai Nemzeti Fogyasztói Szervezet szakértői szerint körültekintően kell eljárnunk a fekete pénteki nagybevásárlás előtt, ugyanis a hazai kereskedők előszeretettel manipulálnak az árakkal. Szabadon értelmezik a fekete péntek fogalmát, a szabályokat teljesen a saját szájízük szerint alkalmazzák, és sok esetben visszaélnek ezzel a helyzettel. Megesik, hogy néhány nappal korábban drasztikusan megemelik az árakat, majd fekete pénteken mondjuk 30 százalékkal lecsökkentik azt. Az árak ily módon sok esetben nem fognak különbözni az egy hónappal korábbi összegektől, ezért is fontos leellenőrizni az adott áru értékét más üzletekben is, és nem szabad hagyni, hogy a nagy árleszállítások megtévesszenek bennünket.
Az esetek többségében a valódi árengedményeket a műszaki berendezéseknél és a háztartási gépeknél kell keresnünk. A felmérések szerint fekete péntek alkalmával elsősorban ilyen eszközöket vásárolnak a legtöbben. A háztartási gépekre, a számítógépekre, a mobiltelefonokra és más hasonló eszközökre az árleszállítások átlagosan 50 százalék körül mozognak. A nagy bevásárlási lázzal kapcsolatban meg kell említeni az online vásárlás lehetőségét is, amit a környező országokhoz hasonlóan Szerbiában is előszeretettel alkalmaznak a polgárok. A kereskedők is elsősorban ezt a lehetőséget javasolják, hiszen ezáltal gyorsabb és egyszerűbb módon juthatunk hozzá a kívánt termékhez, ugyanakkor elkerülhető az üzletekben a tumultusok kialakulása.