Hosszú lesz a visszaút

Olyan hírek keltek szárnyra az elmúlt napokban, hogy nemcsak Brüsszel, általában véve az Európai Unió elégedetlen a szerbiai hatalmi párttal az elmúlt időszakban az egyre nyugatellenesebb retorika, a Koszovó kapcsán megfogalmazott élesebb állásfoglalás kapcsán, hanem maga az Európai Néppárt is, amelynek a Szerb Haladó Párt társult tagszervezete. Ha hinni lehet a nova.rs brüsszeli hírforrásainak, akkor az európai pártcsalád komolyan gondolkodik arról, hogy megszakítja a Szerb Haladó Párttal az együttműködést, vagy legalábbis bizonyos intézkedésekkel megpróbálja majd válaszút elé állítani, a Néppárt vezetői ugyanis nem biztosak abban, hogy az SZHP valóban európai beállítottságú pártnak számít-e, miután állandóan csak kritikákat és nehéz vádakat fogalmaz meg az európai politikummal szemben az utóbbi időben, amióta kitört az orosz–ukrán háború, s amióta kiéleződött a Pristinával szembeni ellentét is.

A szerb államvezetőség a háború kitörését követően megpróbált teljesen neutrális álláspontot kialakítani, igaz, úgy, hogy közben különféle határozatokban elítélte Oroszországnak a nemzetközi joggal ellentétes lépéseit. Nem hajlott azonban mind a mai napig arra, hogy szankciókat vezessen be Moszkva ellen, egyetlen szankciós csomagot sem tartott elfogadhatónak, ami növelte az Európai Unión belül a bizalmatlanságot a szerb európai beállítottságot illetően. Rontott a helyzeten az, amikor kiderült, hogy országunkat is negatívan érintenek bizonyos uniós megszorítások, például a kőolaj beszállítása terén, mert a szerb államvezetőség képmutatással, megkülönböztető hozzáállással, hazugságok terjesztésével vádolta meg Brüsszelt. A szerbiai hangnem tehát egyre inkább az ellenséges retorika felé tolódott el, mely, jóllehet, az esetek többségében inkább csak belpolitikai célokat szolgált, a mai világban azonban igazán elképzelhetetlen az, hogy száz ilyen megnyilvánulás közül éppen egyet se vegyenek észre, vagy vegyenek komolyan Brüsszelben. A belpolitikai pontszerzési célt már talán nem is lehet egyetlen fő okként megjelölni attól a ponttól kezdve, hogy a miniszterelnökünk a közösségi hálózaton kezdte ugyancsak meglehetősen éles hangnemben kritizálni az európai tisztségviselők kijelentéseit, viselkedését. Ilyen esetekben Szerbia nem kerülhet ki győztesen a párbajból, nem szócsatázhat az EU legmagasabb rangú képviselőivel, akkor sem, ha éppen igaza van, s akkor sem, ha pont nincs. Ezzel a magatartásával az ország voltaképpen távolabbra helyezkedett Európától.

Nem javított a helyzeten az sem, amikor Észak-Koszovóban elhagyták az intézményeket, majd barikádokat emeltek a szerbek, s a nyugati országok természetesen a kedélyek csillapítására szólították fel a feleket, Szerbia vezetői pedig nem egy heves reakcióban bírálták az Európai Uniót kettős mérce alkalmazása, nemzetközi jogsértés folyamatos gyakorlása miatt. Egy nézőpontbeli eltérésről beszélünk itt: az EU a jelenlegi helyzetből, Belgrád pedig egy 23 évvel ezelőtti határozatból indul ki, s ezt a szemléleti eltolódást aligha fogják javítani dühös megjegyzések, kiborulások.

Akárhogyan is nézzük, Szerbia ma rosszabb kapcsolatokat ápol a kulcsfontosságú uniós államokkal, mint akár csak néhány hónappal korábban. Nagy kérdésnek számít, hogy könnyű lesz-e javítani, amikor arra szüksége lesz az országnak, vagy szeretne-e egyáltalán ilyen irányba mozdulni. Világos, hogy az EU nem töpreng Szerbia holnapi felvételén, de ettől függetlenül azzal nem jár jól az állam, ha maga ellen fordítja ezeket a gazdasági fejlődése tekintetében is kulcsfontosságú országokat.