Azt már korábban is sejteni lehetett, hogy az idei választási kampány nem az egyszarvúak rózsaszín csillámporos, habcsókkal lekövezett világában tett sétagalopp lesz – soha nem is volt az –, ám az eddigi események nemcsak egyes politikai csoportosulások és képviselőik határtalan irányvesztettségére, hanem a politikai próbatétel hangsúlyainak az elcsúszására is utalnak, ez pedig nem Aleksandar Vučić és a Szerb Haladó Párt kampánytevékenységére vezethető vissza. Utóbbiak, mint eddig is, összpontosítanak. Pontosan tudják, hogy kit akarnak megszólítani, és ennek alapján alakítják politikai kommunikációjukat, valamint politikai marketingjüket.
Ideális esetben egy-egy választást megelőzően a politikai csoportosulások egymással csatároznak, ezen belül is mindenekelőtt a hatalom és az ellenzék közötti összeütközés a jellemző. Ha mindeközben tudjuk, hogy az értékelések szerint az ellenzék a hatalomhoz képest továbbra is jelentős lemaradással indul a választásokon, mindenekelőtt az országos médiaszíntér elérhetetlensége és a politikai patronázs következtében – a CRTA aktuális, a kampány kezdete előtti időszakra vonatkozó felmérése szerint az ellenzék a hatalomhoz viszonyított jelenléte a közszolgálati médiában csökkent 2020-hoz viszonyítva –, még érthetetlenebb, hogy ezek némelyike miért összpontosít továbbra is az egymással való leszámolásra, valamint mostanában a formálisan független elemzők bírálatára – például a politikai tömörülések támogatottságát mérő, szabályosnak tűnő közvélemény-kutatások eredményének okán.
Míg a Demokrata Pártból távozó politikusok alapította pártok az ellenzéki-ellenzéki viszályra koncentrálnak, az esetek többségében olyan módon, hogy az kizárja a szavazatmaximalizálás célját, illetve míg az ellenzéki-, és az úgynevezett értelmiségi Twitter-közösség a virtuális térben szólogat be egymásnak – olykor amiatt, hogy a körükben népszerű podcast vendége Boris Tadić –, addig Vučić és a haladók „dolgoznak” – az már más kérdés, hogy miként. Vučić, Szerbia eddigi egyik legtehetségesebb politikusa – az szintén más kérdés, hogy tehetségét hogyan és mire használja fel – azt teszi, amit eddig is tett: országot, utakat, síneket, gyárakat és tv-adókat járva gyűjti a szavazatokat, illetve megpróbálja megőrizni azokat. A haladók körüli választási koalíció parlamenti választási listája tekintetében sem bocsátkozott hosszas találgatásokba, szinte egyik napról a másikra közölte, hogy annak befutó helyeire egy-egy tudományos terület kiemelkedő képviselőjét, vagy közismert művészt, sportolót delegál – lévén részarányos a választási rendszer, arra persze nincsen biztosíték, hogy bármelyikük bekerül a parlamentbe. Az elemzők legtöbbje szerint Danica Grujičić listavezetővel nem az absztináló szavazókat próbálják megszólítani, de nem is az úgynevezett demokratikus ellenzék támogatói. Az Oroszország-párti, a koronavírus, valamint egyéb kérdésekben is az összeesküvés-elméletek irányába hajló, Nestorovićtyal haverkodó, Vučićot pedig intézménynek minősítő doktornő feltehetőleg pozitívan befolyásolhatja a haladók támogatottságát az élesen jobboldali, az utóbbi időszakban részben éppen a korona-intézkedések miatt csalódott haladó-szavazók körében, de az sem kizárt, hogy bezsebel egy-két szavazatot az egyébként erősen nacionalista pártok szavazóitól. Persze el lehetne elmélkedni azon, hogy milyen üzenetet hordoz magában a vezető jelöltek pártpolitikai függetlenségének a hangsúlyozása a haladók és az egyéb, formálisan politikai párt státuszával rendelkező tömörülések részéről, ám a szerbiai látványpolitika és a logika egyébként sincsen egymással még köszönőviszonyban sem.
Az eddig átadott és kihirdetett választási listák arra engednek következtetni, hogy a formális választási kampányban, nemcsak a másfél évvel ezelőtti, a politikai szereplők jelentős részének a bojkottja okán mindenféleképpen rendhagyó, hanem az azelőtti választásokhoz képest is több terület jelenik meg. A környezetvédelem témája kétségkívül ezek egyike lesz, azzal, hogy tekintettel az aktuális közhangulatra, nem csak a Moramo, formálisan is zöld koalíció kampányol majd ebben a témában, hiszen nehéz lenne érvekkel alátámasztani, hogy egy-egy jelöltlista képviselői miért nem tartják fontosnak az egészségesebb környezetet. Nem szükségeltetik különösebb bölcsesség ahhoz, hogy tudni lehessen, az ellenzék sikere azon áll vagy bukik, hogy mennyire sikerül megmozgatnia az absztinálókat, legyen szó a tradicionálisan nem szavazókról, vagy a fehér-szavazólap mozgalom eszméjét továbbra is magukénak vallókról. A közvélemény-kutatások, amelyeket egyik és másik fél is hiteltelennek tart, kisebb-nagyobb eltéréssel ugyanazt mutatják az előrehozott parlamenti választás tekintetében: a haladók a Szerbiai Szocialista Párt szerezte szavazatokkal feltehetőleg átlépik az 50 százalékot, míg az ellenzéki Együtt Szerbia Győzelméért választási lista meghaladja a 16 százalékot. Ha hinni lehet a listavezető Marinika Tepić szerint „az államot szolgáló” Đorđe Vukadinović szervezete készítette aktuális felmérésnek, a legnagyobb növekedés a Moramo koalíció tekintetében jellemző – utóbbi szerint a tömörülés a tavaly év végén mért 6, majd 7,5 százalékról 12,1 százalékra ugrott. Egyébként az ex-demokrata politikusok közötti tradicionális konfliktusból éppen utóbbi koalíciónak származhat haszna, támogatást szerezve azoknak a körében, akik sem az aktuális hatalmi pártok valamelyikét, sem a nacionalista koalíciókat, sem a demokratikus értékeket nem mindig a legdemokratikusabb módon képviselő demokratikus ellenzéki blokkot nem támogatnák. Persze továbbra sem kizárt a sokak által emlegetett hatalmas és váratlan fordulat, ez például annak következtében állhatna be, ha Boris Tadić úgy döntene, most jött el az ideje annak, hogy szerepeljen abban a bizonyos másik filmben. Csaknem teljesen kizárt, hogy elnökjelöltsége érdemben veszélyeztetné Vučić szinte már most borítékolható sikerét – amennyiben ő indul a még ki sem írt elnökválasztáson –, a demokratikus ellenzék térfelén azonban tovább fokozhatná a bizonytalanságot. Nem azért, mert annyira jó jelölt lenne.
