Kiskamaszom a minap úgy döntött, hogy a heteken át gyűjtögetett zsebpénzén megvásárolja azt a rég áhított, kicsit költségesebb játékszert, amiről a barátaival már egy ideje beszélgetnek. A család szűkebb körét is beavatta az elképzelésébe, testvérével terveket szövögetett, hogy a vétel után hogyan és kivel játszanak majd. Aztán jövet-menet betértünk a hozzánk legközelebbi távol-keleti áruházba, és kiválasztotta a tárgyat. Amíg én szöszmötöltem a hétvégi szülinapos osztálytárs szerény, de praktikus ajándékaival, addig egyre önállóbb fiacskám gyorsan fizetett, megszámolta a visszajárót, és visszaült az autóba, nagy boldogan kicsomagolta legújabb szerzeményét. Ekkor döbbent rá, hogy a doboz kívülről közel sem azt ábrázolta, amit ő elképzelt, és amire a pénzét szánta. Gyorsan visszacsomagolta, és berohant hozzám ezt közölni. Mire kettőt pislantottam, már az eladópult előtt állt, és udvariasan közölte a tulajdonossal a tényállást, és hogy szeretné visszakapni a pénzét. Az üzletet egyébként egy kedves házaspár vezeti, akik már más esetben is segítőkésznek bizonyultak. Először megkérdezték fiacskámtól, hogy biztos-e a döntésében, szeretné-e esetleg elcserélni a játékot. Miután határozottan kiállt a véleménye mellett, gond nélkül visszaadták neki a pénzt. Néhány méterrel arrébb voltam fültanúja az esetnek, ami olyan gyorsan zajlott le, hogy mire odaértem – ha kell – megvédeni gyermekem „jogait”, már nem is volt miért közbe lépni. Büszkeséggel töltött el, hogy gyermekem nem volt szégyenlős, és kiállt önmagáért. Tette ezt úgy, hogy közepes szerbtudással rendelkezik.
A kisebbségi lét sok nemzettársunkba automatikusan beleplántálta a kishitűséget. Különösen azokba, akik nem rendelkeznek azzal a nyelvi tudással, ami felvehetné a harcot a balkáni mentalitással. Sokan emiatt igyekeznek a háttérben meghúzódva túlélni, és ha a helyzet úgy hozza, hogy ki kell állniuk önmaguk, vagy az igazuk mellett, akkor inkább az önmarcangoló dünnyögésbe menekülnek. Például, ha balul sül el egy vásárlás, internetes rendelés, vagy a gyorsposta ripityára törve szállít ki egy adott terméket. Meggyőződésem, hogy az anyagi megfontoltság mellett az elmúlt évek kivándorlási hullámához akár ez az életérzés is hozzátehetett.
Néhány évvel ezelőtt csodálkozva hallgathattam külföldön élő ismerőseim elbeszélését, hogy ha egy megvásárolt termékkel elégedetlenek voltak bármilyen oknál fogva, visszavitték azt az üzletbe, és szó nélkül visszakapták a pénzüket. A közelmúltban meglepődtem, hogy immár ezért az „élményért” nem is kell külföldre utazni, tehát vásárlóként akár itthon is érvényesülhetek ilyen módon. Szerbiában legutóbb három évvel ezelőtt összpontosult a figyelem a fogyasztóvédelmi törvényre, amikor is azzal a céllal módosították, hogy hatékonyabb legyen. Az akkor megszólaltatott illetékes szakemberek kiemelték, hogy elsősorban az árleszállításoknál kell ügyelni a megvásárolt termék minőségére, szavatosságára, és a külföldről behozott áruk esetében fokozottan résen kell lenni.
A fogyasztói jogokat első alkalommal John F. Kennedy amerikai elnök vette védelmébe 1962. március 15-én megfogalmazott nevezetes nyilatkozatában, amiben a biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való jogot emelte ki. A fogyasztóvédelmi világnapot ennek tiszteletére 41 éve hirdette ki az ENSZ közgyűlése. Így azóta ez a dátum a világ több országában is a fogyasztók érdekeire, és vélt vagy valós sérelmeire hívja fel a figyelmet. A nemzeti ünnepünkön jegyzett világnap alkalmat ad az újságíróknak, hogy többféle módon körbejárják a témát. Adott esetben, hogy megszólaltassanak egy-két károsultat, csalódott vásárlót, aki mindhiába igyekezett érvényesíteni a fogyasztók védelmében hozott törvény valamelyik rendelkezését.
Az utóbbi idők drágítási hullámával egy időben több termék gyártója is igyekezett alig észrevehető, csendes turpisságot elkövetni a vásárlókkal szemben. Egészen elvékonyodtak például a legnépszerűbb külföldi, de a hazai csokoládétáblák is. A korábbi 100 gramm helyett többet immár csak 80–85 grammos kiszerelésben lehet megvásárolni. A boltokban beszerezhető korábban 1500 ml-es tejes flakonok, tejfölös vödrök többsége is „összement”, és ha figyelmesen elolvassuk a címkéket, kiderül, hogy a megszokott zsírtartalmat is észrevétlenül lefölözték. És ugyanúgy leszűkítették a polcokra került bizonyos mosópor, sampon, szappan mennyiségét is, de négylábú családtagjaink kedvenc zacskós falatkái is a régi 100 gramm helyett immár 80 grammosak.
A „zsugorfláció” nem csak Szerbiát érinti, Magyarországon például március 1-jétől az 1 milliárd forintos árbevétel feletti boltokban jól látható módon fel kell tüntetni, ha egy termék kiszerelése, mérete vagy térfogata csökkent a korábbihoz képest. Sajnos erre csupán két teljes hónapon át köteles a kereskedés. Nem éppen a legszerencsésebb megoldás, de legalább több, mint a semmi. Kíváncsi vagyok, hogy ilyen, vagy valami hasonló lépéssel mikor tisztelnek meg bennünket az itteni üzletek. Esetleg az illetékes fogyasztóvédelmi hatóságok mikor állnak majd ki végre valóban a vásárlók érdekei mellett. És az sem világos, hogy miféle csoda javíthatja újra fel a nem csak mennyiségében, de minőségében is drasztikusan romló bolti áruk becsületét.
Nyitókép: Pixabay
