Teljesen természetes, hogy egy gyerek a tanév vége felé egyre vágyakozóbban gondol a vakáció kezdetére, azt azonban kénytelen leszek elfogadni, hogy szülőként ez számomra is az egyik legmegterhelőbb időszak lesz a jövőben. Óvodás kisfiammal még könnyedén vesszük a feladatokat, a felső osztályba induló lányom viszont az idén már kapott egy kis ízelítőt abból, hogy mi vár majd rá a továbbiakban. Április közepétől ugyanis megindult a hajrá: tesztek, versenyek, szemlék ‒ hajtás az iskolában, hajtás a külön foglalkozásokon. A kapcsolatunk ebben az időszakban szinte csak az együtt tanulásra, a tananyag kikérdezésére, vagy egy bevállalt versenyre való közös felkészülésre korlátozódott. Az tanév vége közeledtével egyre több türelemre, elvonulásra volt szükségünk mindkettőnknek, hisz két hasonlóan indulatos személyiség könnyen robban egy ilyen feszült időszakban. Bele se szeretnék nagyon gondolni, mi lesz jövőre, mikor kisebbik csemetém is elkezdi koptatni az iskolapadot, lányom pedig megpróbál a felsős évek soktanáros rendszerével megbirkózni. Szülőként fontosnak tartom, hogy feladataik teljesítésében is a legjobb tudásom szerint támogassam őket, de mi tagadás, ez számomra is megterhelő feladat. Nem emlékszem, hogy ekkora lett volna a hajtás, amikor én tapostam ezeket az éveket. Vagy azért, mert eltompultak már az élmények, vagy egyszerűen valóban nagyobb a nyomás a mai gyerekeken. Arra viszont nagyon jól emlékszem, hogy a mai gyerekekhez hasonlóan mi is éppen olyan nagy üdvrivalgással fogadtuk a szünidő kitörését, és véleményem szerint csak az iskolás évek alatt van lehetőségünk ilyen intenzíven megélni a szabadság semmihez sem fogható érzését, amit ez a néhány hét ad. Felnőtt korban a szabadság heteiben sokan próbáljuk bepótolni elmaradt otthoni feladatainkat, sokunk lelkét egyszerűen nem engedi a munkahelyi stressz, van akit pedig a nyaralás szervezése körüli teendők borítanak ki annyira, hogy az végül rányomja bélyegét az egész szabadságra. Gyermekként viszont nincsenek még ilyen nyűgök.
Saját iskoláskori nyaraimból legélénkebben a szabadon, tehát a szülői felügyelet nélkül töltött napokra emlékszem. A szabadkai lakótelep körüli hatalmas, fás-füves területen mintegy harminc gyerek múlatta az időt reggeltől késő estig, alig lehetett hazaimádkozni minket. Jó néhány hetet eltöltöttem a nagyszüleimnél is, hol Zentán, hol Magyarkanizsán kereshettem fel a Tisza-partot. Számomra egyáltalán nem volt megterhelő feladat nagyanyám csirkéinek gondozása, a több vödörnyi víz szétosztása a nyári, nagy melegben. Szerettem este elsétálni tejért, a közelben lévő vásártérre pedig mindig kinézett valaki a környékbeli gyerekek közül, ha éppen társaságra vágytam. A tényleges szabadság, az önállósodás évei voltak ezek, hiszen nem igazán szúrta a hátamat felnőtt tekintet a vakáció ideje alatt.
Másféle világot éltünk akkoriban, szüleink tetemes elfoglaltságaik miatt, vagy a kor szelleméből fakadóan, de sokkal kevesebb felügyelettel neveltek minket, mint ahogy mi neveljük manapság a gyerekeinket. Valahogy megszűntek az utcákon szabadon játszó gyerekcsapatok is, s ahol nincsen a szögről leakasztható nagyszülő, ott elég gyorsan a számítógép, a tévé vagy a játékkonzol előtt köt ki a gyerek, s ha nem vigyázunk, ott is marad egész napokra. Szerencsére a nyári időszak tele van jobbnál jobb családi programokkal, és nagyszerű, ha a szülők meg tudják munka mellett is oldani, hogy némelyikre közösen eljuthasson a család. Saját emlékeimből merítve, úgy gondolom, a szabad játék, a kortársakkal való minél gyakoribb együttlét teszi igazán feledhetetlenné ezt az időszakot.
Pszichológusok is hasonlóan vélekednek, mikor arról értekeznek, milyen fontos, hogy a mai elgépiesedett társadalomban a gyerekek megtapasztalják a valódi szociális kapcsolatokat. Ennek egyik módja, ha kihasználjuk a táborok nyújtotta lehetőségeket. Szinte minden településen szerveznek legalább „bejárós" foglalkozásokat gyerekeknek, az ottalvós táborok pedig ebben a virtuális világban szocializálódott nemzedéknek is lehetőséget biztosítanak, hogy kimozduljon egy kicsit komfortzónájából, tapasztalja a máshol lét élményét, tegyen néhány lépést az önállóság felé. Ha nem esünk át a ló túloldalára és nem táblázzuk be gyerekünk szünidejét az iskolai időszakhoz hasonlóan, akkor bizonyára szép élményekkel, feltöltődve és talán érettebben indul neki az új kihívásoknak.
Nyitókép: Pixabay
