A globális téren bekövetkező változásokra hívta fel a figyelmet a Radiohead angol alternatív rockzenekar 1997. május 21-én megjelent OK Computer című nagylemeze. A különböző zenei elemeket sajátosan ötvöző, feldolgozott témái által pedig a (poszt)modernkori elidegenedésre reflektáló mű popkulturális téren a kilencvenes évek egyik megkerülhetetlen mérföldköve. A lágy gitárjáték, az elektronikai eszközök diszkrét használata, Thom Yorke énekes magas regiszterekben kalandozó fejhangja és a társadalomkritikai éllel átitatott szövegek egyedi hangzást és különleges atmoszférát biztosítanak az albumnak, amely hűen tükrözi a korhangulatot.
Társadalmi viszonylatban jelentős változások játszódtak le akkoriban: a politikai nyomásgyakorlás felerősödik, a képlékennyé vált demokrácia már képtelen megfelelni a maga által felállított értékrendnek, berobban az információs forradalom, széles körben is elterjed a számítógép és az internet használata, az új technikai vívmányok az élet számos területére begyűrűznek, egy olyan világ kezdetét vetítve előre, amely teljesen újszerű gondolkodást követel meg az embertől, akinek hirtelen meg kell tanulnia élni az újonnan beállt változások pozitív és negatív hatásaival. Zenei téren megkezdődik a szcénát előtte évekig uraló britpop mozgalom lejtmenete, újabb műfajok jelennek meg a popzenében, mint a breakbeat vagy a drum’n’bass, és neves előadók is technozenei elemekkel kísérleteznek. Habár az együttes két évvel korábban megjelent, gitárhangzáson és Yorke falzett éneklésmódján alapuló The Bends című nagylemeze kedvező fogadtatásban részesült mind a kritika, mind a zenerajongók körében, és adott volt az út a folytatáshoz, a korszellem valami újat diktált. Ennek a belső parancsnak az eredményeként jött létre az OK Computer.
A felsoroltak a maguk módján mind éreztetik hatásukat a negyed évszázada napvilágot látott albumon, amely a technikai fejlődés által kialakulófélben lévő poszt-totalitarista társadalomtól való félelem sajátos lenyomata. Az ember nehezen tudja követni a változásokat, az élet hirtelen felgyorsult a számára, úrrá lesz rajta a tehetetlenség-érzet, s az elszemélytelenedést magába foglaló elgépiesedés újfajta rettegéssel tölti el. A dalszövegek társadalmi és politikai kérdéseket boncolgatnak, felhívva a figyelmet az ideológiamentes pragmatizmusra, a mellébeszélő kormányra és az egyént rabul ejtő fogyasztói társadalomra, amelynek új formáját az egészséges életmód, a rendszeres testedzés, a produktivitás, az önfeledt szórakozás és az általánosan megkövetelt boldogsághajszolás kényszere fémjelez. A mindenkori dalhős csalódottan bolyong, menekülésről, a kapcsolatok érzelmi kiüresedéséről, fojtogató szabályokról, önfeladásról és önmaga elvesztéséről énekel, mindazokról a jelenségekről, amelyek bő negyvenévnyi stabil jólét után ekkoriban kezdenek egyre nagyobb méreteket ölteni a nyugati társadalmakban.
Az album kísérteties hangulatához a bensőséges érzelmekből táplálkozó dalszövegek mellett megfelelő zenére volt szükség. Egyszerre felhasználva addigi stílusjegyeiket és elrugaszkodva tőlük, az együttes tagjai – Thom Yorke, Jonny Greenwood, Ed O’Brien, Colin Greenwood és Phil Selway – a többnyire andalító gitárzenét különféle elektronikai hangokkal és zsigerig ható pszichedelikus effektusokkal dúsították, aminek végeredményeként egy alternatív hangzású, időtlennek ható remekmű született olyan kiváló szerzeményekkel, mint a Paranoid android, az Exit Music (For A Film), a Karma Police, a No Surprises vagy a Lucky. E különleges egyveleg titka abban rejlik, hogy az elektronika szervesen épül bele a gitárzene és a szöveg ötvözetébe, aminek köszönhetően kaotikus hangzavar helyett egy harmonikus egység jön létre.
A Radiohead OK Computer című nagylemeze egy koncepcióalbum arról, hogyan hat ki az eszmerendszerek kiapadása és a technológia fejlődése az életünkre. A pesszimizmussal átitatott sorok keserűségéből a mű fontos erényeként kiérződik a humanista világszemlélet. A mű huszonöt év alatt mit sem vesztett frissességéből és aktualitásából. Az élet időközben elképesztő méretben tovább gyorsult, a technológiai eszközök az élet minden területén elterjedtek, számos téren szinte teljesen átvették az irányítást, a kontroll pedig kifinomult formákat öltött, veszélyeztetve immár a liberális demokrácia legalapvetőbb értékét: az egyén szabadságát. Megvalósult tehát minden, amire az oxfordi együttes immár klasszikusnak nevezhető alkotásában figyelmeztetett. Különösen érvényes ez a megállapítás ma, amikor a világ éppen egy évtizedek óta nem tapasztalt válságba sodródik. A szakadék széléhez értünk, tudjuk, hogy lassítanunk kellene, de vajon képesek leszünk-e rá, vagy engedünk a tehetetlenség törvényének – és folytatjuk a rohanást.
