Túlzás lenne azt állítanom, hogy amióta csak az eszemet tudom, kedvenc időtöltésem az olvasás, merthogy vannak homályba vesző emlékeim abból az időszakból, amikor még nem ismertem a betűfürkészés tudományát, és többnyire a kertben futkároztam vagy apró indián- és cowboy-figurákkal játszottam a konyhaasztal alatt, tény azonban, hogy bebocsáttatásommal a könyvek csodálatos birodalmába, újabb meg újabb világok kapui nyíltak meg előttem, amelyek útvesztőjéből máig nem szívesen lépek ki.
A családi legendárium szerint nyolcéves lehettem, amikor vakbélgyulladás miatt bekerültem a nagybecskereki kórházba, közös szobába több felnőtt férfival. Szüleim aggódva jöttek meglátogatni, hogyan viselem az egész napos ágyban fekvést, de szobatársaim megnyugtatták őket, hogy felesleges az aggodalom, ez a gyerek reggeltől estig a könyveket bújja. Tettem ezt nem is akárhogyan! Fennhangon olvastam a magyarul aligha értő bácsiknak, s ily módon bizonyára őket is jól elszórakoztattam.
A könyveket nem kifejezetten kedvelők körében az olvasás végtelenül unalmas tevékenységnek tűnhet, pedig egyáltalán nem az, csak az olyan külső szemlélő gondolhatja így, aki még sohasem mélyedt el istenigazából a betűrengetegben, és mindössze annyit regisztrál, hogy valaki egyhelyben ül vagy fekszik, kezében egy kötetet tart és tekintetével követi a lapokon végig nyúló betűsorokat. Ez azonban csak a látszat. Az olvasás ennél sokkal több! Az olvasó kiszakad fizikai környezetéből, és az olvasmány hatására működésbe lépett képzelete révén egy különleges állapotba kerül.
A könyv évszázadokon át a tudás megörökítését és továbbadását szolgálta. Mai felfogásban a szépirodalom fő jellemzője ugyan a fikcionalitása, ám mint ahogyan a realitásból táplálkozó irodalom sohasem a teljes valóságot ábrázolja, úgy a teljes mértékben irodalmi kitaláció is rendelkezik több-kevesebb valóságalappal. Bárhogyan is legyen, a könyvolvasás ma is az ismeretszerzés egyik fontos forrása. De nem csak az! Az olvasót számos egyéb pozitív impulzus is éri. Amellett, hogy bővíti a szókincset, az olvasás az érzelmi intelligenciát is növeli, hiszen az azonosulás különböző élethelyzetbe kerülő imaginárius személyekkel valós szituációban ihlető és empátianövelő lehet. Különösen fontos az olvasás gyerekkorban, mert a könyveknek köszönhetően a gyereknek, amellett, hogy bővül a tudása, a képzelőereje is fejlődik, ami nagy segítségére lehet a későbbiekben. Nem árt tudni, hogy a legragyogóbb elmék mind szenvedélyes olvasók voltak.
Nyugodtan mondhatjuk, hogy minden könyv alakít, ugyanakkor minden olvasó magához alakítja a könyvet, mert előzetes tudásával, vonzódásával és értékrendszerével összhangban értelmezi azt, nem véletlenül állítja Octavio Paz mexikói költő, hogy „ahány olvasó, annyi vers”. Őt parafrazeálva úgy is fogalmazhatnánk, hogy ahány olvasó, annyi könyv, még pontosabban: ahány olvasás, annyi könyv. Borges szerint ugyanis sohasem olvashatjuk ugyanazt a könyvet kétszer, merthogy két olvasás között változunk, mást is olvasunk, s minden szöveg beleivódik a következőbe, mint ahogyan minden újabb olvasmány felülírja az előzőt. Nyilván mindezzel tisztában lévén javasolhatta Milorad Pavić azt, hogy minden jó könyvet kétszer kell elolvasni: először, amikor az olvasó fiatalabb a szereplőknél, másodszor pedig akkor, amikor idősebb náluk.
Az elmúlt néhány évtizedben lejátszódott technológiai változások, a számítógép és a különféle egyéb elektronikai eszközök elterjedése, egyebek mellett a tájékozódási és olvasási szokásainkat is befolyásolták. Olyannyira, hogy az évszázad elején a Gutenberg-galaxis leáldozása is felmerült. A könyveket szerencsére nem kell még temetni, sőt, az utóbbi években minden egyes könyves rendezvényen valódi hiperprodukciónak lehetünk a szemtanúi könyvkiadás terén, azon viszont eltöprenghetünk, hogy egy-egy könyvet hányan olvasnak el. Egzakt számadatok nélkül is nyugodtan állíthatjuk, hogy a televízió, a számítógép, az internet, az okostelefon, a közösségi oldalak tömkelege mellett a könyvolvasás háttérbe szorult, s egy szűk réteget leszámítva, manapság már nem tartozik a népszerű időtöltések közé.
Nagy kár, mert azonfelül, hogy remek szórakozást nyújt és az ismereteink bővítését szolgálja, a könyvolvasás az egészségünkre is számos pozitív hatással van. A pszichológusok szerint különösen azon betegségek tüneteit enyhítheti, amelyeket sok esetben éppen a modern technológia vált ki, mint amilyenek a különféle lelki zavarok, a depresszió, a szorongás, az internetfüggőség, a páni félelem attól, nehogy lemaradjunk valamiről a közösségi oldalon stb., éppen ezért a szakemberek nem tartják olvasásnak a szörfözést az interneten. Míg a napi három vagy annál több órás tévénézés a felnőtteknél megkétszerezi az emlékezőképesség romlását, az olvasás stimulálja az agynak azon részét, amely az emlékező- és a beszédképességért felel. Az olvasás emellett segíti a gondolkodást, elodázza a kognitív képességek csökkenését, s így kiváló prevenciónak számít az Alzheimer-kór kialakulásával szemben. A jó könyv megnyugtat, csökkenti a stresszt, szabályozza a szívműködést és enyhíti a depressziós tüneteket.
Nem mindegy tehát, hogy olvasunk vagy sem, mint ahogyan az sem, hogy ha igen, mennyit, mit és hogyan tesszük azt. A kérdésben mindenesetre nem árt szem előtt tartani és megfontolni kiváló irodalomtörténészünk és kritikusunk, Fekete J. József intelmét: „az vagy, amit elolvasol”.
